Rüdiger Dannemann
Fele örökkévalóság
Happy end: 60 év múltán lezárult a filozófus Lukács György német összkiadása
(Georg Lukács: Werke Band 3. Teilband 1. Hrsg. v. Zsuzsa Bognár, Werner Jung und Antonia Opitz. Aisthesis, 689 S., 128 €.)
A filozófus Theodor W. Adorno nem volt éppenséggel boldog, amikor az 50-es évek végén Lukács György műveinek tervezett összkiadásáról értesült. Akkoriban az ő műveinek még nem volt összkiadása, ahogy Walter Benjamin műveinek vagy a kritikai elmélet más képviselőinek sem. Ha valaki a Lukács-összkiadás történetéről részleteket is szeretne megtudni, Lukács és aki hosszú éveken át a szerkesztője volt, Frank Benseler 1959-ben induló levelezésében gazdag anyagra talál. Ami a korábbiakat illeti, az Aufbau kiadó Wolfgang Harich gondozta kis Lukács-kiadása 1956-ban hirtelen félbeszakadt, a kísérlet pedig, hogy a Suhrkampot megnyerjék a Lukács-kiadás ügyének, megbukott. Frank Benseler volt az, a nagy tekintélyű Soziologische Texte társszerkesztője, aki a Luchterhand-főnök és hétpróbás kapitalista Eduard Reifferscheidtet erről az életfogytiglani marxistának szentelt projektről meggyőzte.
A tervek eleinte szerények voltak. Lukács egy 1960. novemberi levélben egy tizenkét kötetes kiadást vázolt föl: az első négy kötetet a késői Esztétikának szentelte volna, az ötödiket az Etikájának. Fölveendőnek gondolta A fiatal Hegelt, Az ész trónfosztását, és felveendőnek gondolt három kötetnyi irodalomkritikai és -történeti, illetve politikai filozófiai írást. Saját ifjúkori munkáit 1960 körül Lukács igen kritikusan ítéli meg, sem kedve nem volt a megjelentetésükhöz, sem sürgetőnek nem tartotta azt. Tán a legvégén, utolsó kötetként kerülhetne rájuk a sor, ha úgy adódik. Azóta tudjuk, komoly szakadék tátong az eredeti terv és az utóbb megvalósult összkiadás között. A hivatalos Magyarországon politikai okokból nemszeretem késői esztétika kiadása elhúzódott, a kiadás Az ész trónfosztásával indult el tehát. Minthogy a mű akkoriban húsba vágott – 1963-ban kezdődött az Auschwitz-per, ez volt a náci bűnök végre megkezdődő feldolgozásának kora –, 1963-tól 1970-ig szaporán követte az elsőt további nyolc kötet. Tekintélyes sikert aratva.
Csak 1968-ban adja föl Lukács az ellenkezését a Történelem és osztálytudat publikálásával szemben, terjedelmes előszóban hangsúlyozva legnagyobb hatású művét illető fenntartásait. Lukács 1971-es halála után alaposan kibővül a kiadás. A 70-es évek közepén azok a Deutsche Bank heidelbergi filiáléjában föllelt esztétikai kéziratok tartják ébren az érdeklődést, melyekkel Lukács az újkantiánus filozófus Heinrich Rickertnél habilitálni próbált (a vállalkozás nem utolsósorban azon bukott meg, hogy a szerző külföldi volt és zsidó). A 80-as években még megjelenik A modern dráma fejlődéstörténete, majd alapos késéssel az opus magnum, A társadalmi lét ontológiája.
És ezzel – a nemzetközi tiltakozás dacára – vége is szakadt a Luchterhand-kiadásnak, holott befejezetlen maradt. Csak két évtizeddel később szerez érdemeket magának a kis Aisthesis kiadó a folytatással: 2005-ben jelenik meg az önéletrajzi szövegeket és beszélgetéseket tartalmazó kötet Benseler és Werner Jung szerkesztésében. A még hiányzó első és 3. kötet megjelentetése elhúzódik. Miután Lukács korosodó első szerkesztője, a filozófus inspiráló kísérője kivált, a Rosa Luxemburg-alapítvány és a Deutsche Forschungsgemeinschaft támogatásának köszönhetően Jung – Bognár Zsuzsa és az érdemdús fordító, Antonia Opitz segítségével – 2017–18-ban kiadja az első kötet két félkötetét.
Most, röviddel Lukács halálának júniusi 50. évfordulója előtt – végre! – megjelent a 3. kötet első félkötete is. Sorsforduló címmel fölöleli a német ideológiának szentelt írásokat (1945–1956), tartalmaz két, a háború utáni években széles körben olvasott irodalomtörténeti kötetet – az 1946-os Fortschritt und Reaktion in der deutschen Literaturt és a ’45-ös Deutsche Literatur während des Imperialismust –, közli az Existentialismus oder Marxismus című, 1951-ben publikált vitairatot, valamint Lukács politikai testamentumát, a tanácsdemokráciát ünneplő A demokratizálás jelene és jövőjét, amely csak Lukács halála után jelenhetett meg.
Ezzel a végéhez közeledik egy életműkiadás, amelyben ott tükröződik Németország 60 évnyi eszmetörténete. Happy end, kicsit kellemetlen mellékízzel. A jóval később indult Adorno- és Benjamin-kiadás rég lezárult, és állandóan bővül is jól szubvencionált, igényes apparátussal ellátott kiegészítő kötetekkel. Ilyesmiről a hazájában megvetett filozófus esetében szó sem lehet. De népszerű kiadás formájában olvashatóvá vált a XX. század eszmetörténetéből kitörölhetetlen életmű. Igaz, a Luchterhand-kötetek időközben jórészt eltűntek, holott a világban egy második Lukács-hullám van kialakulófélben. Amelynek centruma belátható időre az ázsiai térség vagy Dél-Amerika. De ez másik történet.
(A szerző az Internationale Georg-Lukács-Gesellschaft társalapítója és elnöke)