Ernst Bloch

Lukács György megmentésért^[1]

 

Újra veszélyben egy drága élet.

A magyar reakció Lukács György, a korábbi oktatásügyi népbiztos kiadatását követeli az osztrákoktól. Állítólag gyilkosságokat követett el. Aki csak ismeri Lukácsot, személyesen vagy az írásaiból, átlát ezen az arcátlanul hazug vádon. De mert Budapesten is tudják, hogy hazug, és csak ürügye egy jelentős politikai ellenfél minden áron való elpusztításának, ha a reakció kezei közé kerül, Lukács elveszett.

Lukács emberileg támadhatatlan. Kivonult abból a gazdag burzsoáziából, amelyből származik, hogy magányos, lemondó, elméleti életet éljen. Odahagyta, és ez minden bizonnyal súlyos áldozat volt a számára, még ezt a filozófusegzisztenciát is, hogy azon a poszton, ahol a történelem komolyan történni látszott, a jogosnak elismertért, a véletlen és a szükség felszámolásáért, a nemesebb élet felszabadításáért küzdjön. Lukácsnak, a Tolsztoj és Dosztojevszkij megigézte gondolkodónak soha más, mint szellemi pozíciója nem volt a magyar köztárságban.

Lukács filozófusként az olyan nagyoknak egyike, amilyenekből generációnként jó, ha egy születik, és amilyet korunk legalább három generáció óta nem látott. Munkáiból – 34 éves – csak kevés jelent meg, de már ez is elég, hogy képet adjon róla. Jól kivehetők a vonalak, melyek első művétől, a dráma átfogó szociológiájától A lélek és a formák finom, világos, mély értelmű esszékötetén, a legutóbbi, a Kant-Studienben és a Logosban publikált nehéz és módszertanilag szigorú töredékeken át a tervezett, szellemileg készen felvázolt főműig vezetnek. Etika lesz az, tágas és szigorú, mint Spinozáé, de több joggal annak minden diszciplínánál előkelőbb címére. Ha rövid és ennélfogva nem is igazán eligazító helymegjelölés kellene, azt mondanám: Lukács azt az utat fogja elméletileg végigjárni, amelyet Tolsztoj és Dosztojevszkij mutattak meg, ő fogja, a kezdetektől Oroszországra tekintve, a célba juttatni Iván és Aljosa Karamazov filozófiáját.

A magyar reakció tehát – és akadályoztassék meg ebben! – Lukács elítélésével nem is csak justizmordot követne el, hanem a legborzalmasabb, legalávalóbb módon avatkoznék bele a szellem életébe.

 

[1] Zur Rettung von Georg Lukács, Die weißen Blätter, Berlin 1919. december (VI. évf. 12. sz.), 529–530. o.