Még egyszer Ignotus^[1]

 

A wieni Rote Fahne márc[ius] 20[-i] számában a következő nyilatkozatom jelent meg: Brailsford úrral tavaly nyáron hosszabb beszélgetésem volt, melynek tartalmát ő a Manchester Guardian egyik januári számában részben közölte. A bevezető megjegyzések közé, amelyek nem álltak szoros összefüggésben beszélgetésünk tulajdonképpeni, Brailsford urat főképpen érdeklő témájával, [az] erősen rövidített reprodukcióba néhány hiba csúszott be, amely akkor kifejtett nézeteimnek nem felel meg pontosan. Feleslegesnek tartottam ezeket az eltéréseket nyilvánosan helyreigazítani, annál is inkább, mert kétségtelen, hogy kizárólag onnan származnak, Brailsford úr cikkének megírásakor (hetekkel, de valószínűleg hónapokkal beszélgetésünk után) nem emlékezhetett már pontosan mindarra, amit neki kifejtettem. Mivel azonban ezeket a megjegyzések[et] egy reakciós lap rosszakaratúan és elferdítve hozta, ki kell jelentenem:

1. soha sem mondtam, hogy Oroszországban nincs már kommunizmus. Ellenkezőleg kifejtettem, hogy úgy a „háborús kommunizmus”, mint a szovjet új gazdasági politikája egyformán szakaszai annak a hosszú útnak, mely a kommunizmus kiküzdése felé vezet;

2. nem mondtam, hogy az orosz állam erőt gyűjt, hogy alkalomadtán Európára vesse magát. Brailsford úr kérdésére kifejtettem, hogy a szovjet állam minden változás ellenére, ami gazdasági politikájában bekövetkezett, ma éppen úgy, mint régebben a kommunista párt vezetése alatt, elsősorban a proletáriátus nemzetközi osztályharcának orgánuma. Felhasználásának mikéntje a konkrét körülményektől fog függni;

3. abból az előrelátásból, hogy az osztályharc hosszantartó, véres és áldozatokban gazdag lesz, csak egy korlátolt fehérgárdista fantáziája vonhatja le azt a következtetést, hogy ezt kívánom is.

*

Ignotus úr förmedvényére nemigen kell reflektálni. Ő maga foglalta össze egyszer világnézetét, mondván: „Én nem osztom nézetemet”. És ez a kijelentés nem volt pusztán tréfás önirónia, hiszen amikor délelőttönkint Andrássy Gyula Magyar Hirlapjában dolgozott nem is oszthatta aznap délutáni (Világ-beli) polgári radikális nézeteit, és viszont. Hogy rólam való nézeteit osztja-e, nem tudom, nem is érdekel. Ez a pár mondat sem akar polémia lenni, csak rövid jellemzése egy szociális típusnak: a polgári újságírónak, akiről még a proletárdiktatúra alatt megírtam,[2] hogy a nagyon rokonfoglalkozású kurvával együtt ő áll a legtávolabb a proletárosztályharc megértésének lehetőségétől. A polgári újságíró azonban még távolabb áll ettől a lehetőségtől, mint a kurva, hiszen őt változó kenyéradói egyformán azért tartják ki, hogy a proletárforradalmat – különben változó és önmaga által „nem osztott” nézetek mellett – állandóan rágalmazza és gyalázza.

Bécs, március 20-án

 

[1] Munkás, Kassa 1923. március 23. (35. sz.)., 2. o. – A címben szereplő „még egyszer” utalás arra, hogy a lapban Fried Jenő korábban már reagált Ignotusnak arra a cikkére, amelyre Lukács írásának második részében visszatér. – A szerk.

[2] Lukács György: Sajtószabadság és kapitalizmus,  Vörös Újság, Budapest 1919. július 10. (II. évf., 130. sz.), 1–2. o., ill. in: Lukács György: Forradalomban. Cikkek, tanulmányok 1918–1919, Magvető, Budapest 1987, 163. skk. o. – A szerk.