Nyílt levél a Kommunisták Magyarországi Pártjának tagjaihoz^[1]

 

A Kommunisták Magyarországi Pártja valamennyi tagjához!

Az a válság, amely Kommunisták Magyarországi Pártja vezetésében beállott, és amely avval fenyeget, hogy a párt általános válságává fejlődik, alapos önkritika kiindulópontja kell, hogy legyen a párt összes politikai és szervezeti kérdését illetően. Erre annak a körülménynek is sarkallnia kell a pártot, hogy legális lehetőségei főrészének megsemmisítése után a párt tömegbefolyását nagyrészt elvesztette. A frakciós szétbomlás, amely az emigrációban tíz év óta folyik, és amely oda vezetett, hogy minden elvi nézeteltérést frakciós szempontból túloztak, szintén sokban hozzájárult ahhoz, hogy a párt a kedvező objektív helyzetet távolról sem tudta kihasználni a tömegek mozgósítására a fasiszta diktatúra ellen és arra, hogy a forradalmi harcot a maga jelszavaival megszervezze. A konspirációban mutatkozó megengedhetetlen könnyelműség a párt szervezeteit belső megerősödésükben és a tömegmunkában megbénította. Ehhez járult még az opportunista politikai hibák sora, amelyeknek az egész párttagságot mozgósítaniok kell az összes hiányoknak és hibáknak a pártvezetésből és az egész pártmunkából való kiirtására. Mindez a legalaposabb önkritikát és az eddigi pártmunka valamennyi hibájából [sic!] való leszámolást követeli az egész párttól.

 

I. A harmadik periódus Magyarországon

Magyarországon a harmadik periódus fő jellemvonásai általános vonásokban a következők:

1. Az ország gazdasági szerkezetének teljesen agráripari típussá való fejlődése, amellett, hogy jelentős feudális csökevények maradtak meg úgy a földbirtok megoszlásánál, mint a földbirtok alkotmányában és a mezőgazdasági munkaszervezetben, általában növekvő iparosodás és különösen a gépeknek a mezőgazdaságban való növekvő térhódítása mellett. Monopóliumok erőltetett kialakulása a finánctőke vezetése alatt, amelyben a bankipari és agrártőke szemmel láthatólag fokozódó mértékben forr össze. A külföldi tőkének növekvő benyomulása az iparba; az egész magyar kapitalizmusnak tovább fokozódó eladósodása a külföldi tőkénél párhuzamosan az ipar és a mezőgazdasági nagyüzemek racionalizálásával. A racionalizálás legdurvább módszereinek alkalmazása és egyúttal tőkehiány, amelynek következtében a racionalizálást még kevésbé, mint más országokban a termelőeszközök megújításával, hanem főként a munkaerő kizsákmányolásának növekvő fokozásával hajtják végre.

2. Gyorsan növekvő aránytalanság egyrészről az ipari és mezőgazdasági termelés, másrészről a belső piacok fejlődése között, a konkurencia kiélesedése folytán. Az ipari és mezőgazdasági termelés válságjelenségeinek gyors növekedése. A csökkent értékesítési lehetőségek következtében az éhbérek ellenére alacsony versenyképesség a szomszédos országok fejlettebb, racionalizáltabb iparával és védvámokkal körülbástyázott mezőgazdaságával szemben.

3. Ezeknek a körülményeknek következtében a finánctőkével egyesült bankipari és agrártőke képviselői, a magyarországi uralkodó osztály, vasszükségszerűséggel kényszerül arra, hogy az egész gazdasági-, adó-, hitel stb. politikájával állandóan szűkítse fasiszta uralmának szociális alapját a kispolgárságban és a parasztságban. Hogy szociális alapja szűkülését ellensúlyozza, nacionalista, soviniszta demagógiát alkalmaz (imperialista harc a trianoni szerződés revíziójáért), miközben imperialista céljaiért küzd: az utódállamok azelőtt elnyomott nemzetei felett való elnyomó uralmának visszaállításáért. A magyar fasizmus imperialista politikája állandóan nemzetközi konfliktusokhoz vezet a szomszéd államokkal és mindenekelőtt a szovjetellenes blokkhoz való csatlakozásban (Anglia, Lengyelország és Olaszország) és fokozott fegyverkezésben jut kifejezésre.

4. A dolgozók valamennyi rétegének életszínvonala, főként a racionalizálás és a munkanélküliség következtében, egészen a koldusbotra jutásig süllyedt. A földmunkások között különösen állandó a tömegmunkanélküliség. A bérek egyre csökkennek, az adók egyre emelkednek. A parasztság alapvető tömegei mindjobban eladósodnak. A látszat-földreform befejezése után, valamint a mezőgazdasági válság és a mezőgazdaság növekvő kapitalizálódásának következtében gyorsan kiéleződik a falu osztálytagozódása.

5. A fasiszta hatalmi apparátus kiépítése gyorsított tempóban folytatódik a feudális maradványoknak a fasiszta hatalmi apparátusba való beépítése útján. A fasizmus minden ereje összefog, a szocializmust is bevonva, mely utóbbit fokozottam alkalmazzák a munkásosztály elnyomására. Ezt mutatja Bethlen legutóbbi beszéde és az emigrált szociáldemokrata vezérek, Garami és Buchinger hazatérése.[2] Ismételt kísérletek „saját”, nyíltan fasiszta munkásszervezetek létrehozására, melyek azonban a munkástömegek ellenállása folytán nem jártak jelentős eredménnyel. A munkásosztály fasizálásának főmódszere a szociálfasizmus, a szociáldemokrácia és a szakszervezetek fasizálása egyre gyorsabb tempóban halad előre, a fasiszta módszerek a fasizmus válságának következtében demokratikus jelszavakkal való kombinálása.

6. A munkásosztály határozott balratolódása úgy a városban, mint a falun. Növekvő, többnyire spontán sztrájkmozgalmak; a munkások harca a sztrájktörők és üzemi fasizmus ellen; rendszeres kizárások a szociálfasiszta szakszervezetekből; a munkások növekvő harci kedve nemcsak a kapitalisták, hanem a szociáldemokrata szakszervezeti és pártbürokrácia ellen is; a harc kezdete az utca meghódításáért; kezdődő közeledés a munkások és parasztok között; fokozódó erjedés a szegény és középparasztok soraiban, valamint a kispolgárságban is.

A fasizmus általános válságáról egész Magyarországon abban az értelemben, mintha közvetlen forradalmi helyzet előtt állanánk, még nem lehet beszélni. De a „nemzeti egységfront” válsága mégis oly mély, a fasizmus egész rendszerének konszolidációja (vagyis stabilizációja)  annyira megingott, az ellentétek kiélesedése az uralkodó és az elnyomott osztályok között annyira mély, hogy a Kommunisták Magyarországi Pártjának a fasiszta rendszer szétesési jelenségei alapján, melyeket a harmadik periódus váltott ki és mélyít, élesebben, határozottabban és konkrétebben, mint eddig, kell a tömegek mozgósítása  közben a harcoló tömegeknek megmutatnia a forradalom perspektíváját Magyarországon, a forradalom mozgatóerőit és jellegét, figyelembe véve a levert proletárforradalom tapasztalatait.

 

II. A magyar forradalom mozgató erői és jellege

Az ország gazdasági-szociális szerkezetéből következik, hogy Magyarországon a forradalomnak a kapitalista rendszer megdöntése útján egész csomó feudális maradványt is el kell takarítania. A legfontosabb és döntő feudális maradványok: a földbirtok megoszlása és alkotmánya és a mezőgazdaság munkásszervezete. A magyarországi forradalom hajtóerőinek és jellegének meghatározásánál döntő jelentősége van annak a ténynek, hogy a munkásosztály egyszer már meghódította az államhatalmat, és megvalósította a maga diktatúráját.

A legfontosabb hajtóerő, a forradalom hegemónja Magyarországon, az ipari és vele együtt a nagyszámú mezőgazdasági proletariátus, a kommunista párt vezetése alatt magával fogja ragadni a proletárforradalomba a feudális maradványok elleni, a földért folytatott harcban a parasztság alapvető tömegeit, a félproletár törpeparasztokat, a kisparasztokat, de semmi esetre sem az egész parasztságot. A zsíros parasztok Magyarországon kapitalista vállalkozók, tehát osztályellenségei a proletariátusnak és a szegény parasztságnak. Mindennapi érdekeikért és a földért való harcban a középparasztság alsóbb rétegei megnyerhetők a forradalom számára, míg a felsőbb rétegeket semlegesíteni kell.  Arról természetesen szó sem lehet, hogy a városi középburzsoázia egy magyarországi forradalomban másként, mint a forradalom ellensége, vegyen részt; a városi kispolgárság ingadozásait, amelyeket a fasiszta rendszer válsága váltott ki, semmiképpen sem szabad túlbecsülni, ennélfogva legjobb esetben csak az alsó rétegek semlegesítéséről lehet szó a monopoltőke ellen folytatott harcban.

Az ország gazdasági és szociális szerkezetéből, amely a forradalom feladatait és hajtóerőit meghatározza, következik tehát, hogy jelentős gazdasági és politikai természetű feudális maradványok ellenére sem lehet szó arról, hogy a forradalom jellege Magyarországon polgári demokratikus lehetne.

A forradalom jellege Magyarországon csak proletár, csak szocialista forradalom lehet, amely azonban a maga útján a kapitalista rendszer megdöntésének melléktermékeképpen a földbirtok megoszlásának, alkotmányának és munkaszervezetének feudális maradványait is el kell, hogy takarítsa, és egy egész sor más polgári demokratikus feladatot is meg kell, hogy oldjon, és meg is fog oldani.

A feudális maradványok megszüntetését a földkérdésben természetesen nem szabad átugrani, mint ahogy ezt a Kommunisták Magyarországi Pártja – a forradalom végzetes kárára – már egyszer megkísérelte. Sőt, a proletárforradalom megoldandó fontos polgári demokratikus feladatai (elsősorban a nagybirtok és a rajta felépülő félfeudális szociális és politikai felépítmény szétzúzása) a proletárforradalomnak sajátos jelleget adnak: egy proletárforradalommal összefonódott, az előbbi vezetése alatt végrehajtott agrárforradalom jellegét. Ezek a körülmények határozzák meg a Kommunisták Magyarországi Pártjának a forradalomban követendő stratégiai vonalát, főfeladataik és célkitűzéseit. Ezek a következők:

1. Az ipari és mezőgazdasági munkásosztály többségének a megnyerése a mindennapi részkövetelésekért, a fasizmus és az imperialista háború ellen folytatott forradalmi osztályharcban, a munkás- és parasztkormánynak (a proletárdiktatúra), az egész nagybirtok forradalmi elfoglalásának és kisajátításának, valamint a kisparasztok, földmunkások és napszámosok bizottságai kezébe való átadásának jelszava alatt, a mezőgazdaságban foglalkoztatott dolgozók kezére juttatásának céljából. A szociáldemokrácia elszigetelése ezekben a harcokban az ipari és mezőgazdasági munkásoktól.

2. A félproletár törpeparasztokkal és kisparasztokkal a szövetség megteremtése, a középparasztok alsó rétegeinek megnyerése és felső rétegeinek a semlegesítése, a feudális nagybirtok maradványai s a kapitalista nagybirtok, a zsíros parasztság, a monopoltőke, az adóprés, a fasizmus és a háború elleni harcban. Valamennyi nagykapitalista, paraszt- és kisparasztpárt – beleértve a szociáldemokráciát is – elszigetelése ezektől a tömegektől.

3. Meg kell kísérelni a kispolgárság alsó rétegeinek semlegesítését a nagytőke és a fasiszta rendszer elleni harcban.

A párt a magyarországi proletárforradalom hibáinak és leverésének önkritikája folyamán azt a sorsdöntő hibát, amely a proletárforradalom polgári demokratikus feladatainak (elsősorban a földkérdés) meg nem látásából eredt, teljesen kiküszöbölte. A párt újjáalakító kongresszusán forradalmi célkitűzésképpen világosan a március előtti célt: a proletárdiktatúrát írta zászlajára, de azt sem felejtette el, hogy a proletárforradalomnak széles polgári demokratikus feladatokat kell megoldania. A pártnak általában helyes alapvonala mellett, bizonyos opportunista hibák fejlődtek ki, melyek a köztársasági kampányban jutottak kifejezésre. A Habsburg-restauráció veszedelmével szemben a párt a köztársaság jelszavával lépett fel, amelyet objektíven úgy kellett értelmezni, mint a proletárdiktatúra felé egy „demokratikus” közbeeső szakaszt. A „köztársaság, élén munkás- és parasztkormánnyal” jelszavában nem a proletárforradalom polgári demokratikus feladatai jutottak kifejezésre, mint ahogy ezt a párt szándékolta. E jelszónál a párt agitációjában elhalványult, hogy a munkás- és parasztkormány egyértelmű a proletárdiktatúrával. Ezek az opportunista hibák vezettek ahhoz jelszóhoz: „Követeljétek a parlamenttől a népszavazást az államforma kérdésében”. A Kommunisták Magyarországi Pártjának Központi Bizottsága eddig még nem gyakorolt komoly önkritikát ezek felett a hibák felett, és nem küszöbölte ki teljesen ezeket a hibákat. A hibás nézetek, amelyek a köztársasági kampányban merültek fel, nem szolgáltathatnak alapot Blum elvtárs legutóbb kifejtett likvidátori elméletének a párt eme múltbeli hibáira hivatkozással való mentegetésére.

A Kommunista Internacionálé Végrehajtó Bizottsága politikai titkársága szerint Blum elvtárs tézisei (irány a polgári demokratikus forradalomra a proletárforradalom helyett, a proletárdiktatúra helyett pedig a munkások és parasztok demokratikus diktatúrája) likvidátorságot képviselnek a Kommunisták Magyarországi Pártjában. Blum elvtárs valójában a szociáldemokrácia talajára helyezkedett, azt javasolván a pártjának, hogy a fasizmus ellen a polgári demokrácia talajáról harcoljon, hogy polgári reformokat teremtsen a párt központi harci követelésének [sic!], és azáltal, hogy a Kommunisták Magyarországi Pártját a demokratikus reformok  pártjaként jelölte meg, a kommunista párt szerepét pedig, arra az esetre, hogyha a szociáldemokrata párt ellenzéki párt volna, a proletárdiktatúra elméleti propagálására akarta süllyeszteni.. Blum elvtárs a párt főfeladatát nem a demokratikus illúziók elleni harcban látja, hanem a burzsoá demokráciával szemben elfoglalt „nihilizmus” elleni harcban. Amikor azt javasolja a kommunista pártnak, hogy a munkások előtt a burzsoá-demokráciát mint a „legjobb harci talajt” dicsérje fel, valójában a szociáldemokrácia álláspontjára helyezkedik, tagadja a burzsoá-demokráciának a fasizmusba való átnövését, szem elől téveszti az egész harmadik periódust.  Ezeknek a nézeteknek semmi közük nincs a bolsevizmushoz. Az a körülmény azonban, hogy a Külföldi Bizottságban ennek az álláspontnak a megtárgyalása és megítélése körül ingadozások mutatkoztak, szükségessé teszi, hogy az egész pártot határozott harcra rázzuk fel nemcsak a Blum-féle tézisek, hanem valamennyi ebben a kérdésben felmerülő ingadozás ellen is. Az ingadozások, amelyek a Külföldi Bizottság soraiban mutatkoztak a Blum-féle likvidátorság megítélésével kapcsolatban, azzal magyarázhatók, hogy a pártnak eddigelé politikai részletjelszavai kérdésében, de különösen bizonyos demokratikus részkövetelések megengedhetősége körül nem volt világos álláspontja. Az agrárkérdés mellett a magyar forradalomnak egész sereg más demokratikus feladatot is meg kell oldania, de döntő jelentősége éppen a földkérdés megoldásának van a proletárforradalom útján. Demokratikus részletkövetelések felállításánál azonban a főveszély abban rejlik, hogy ezeknek a követeléseknek a felállítása olyan formában történik, hogy ebből a magyar fasizmus „demokratizálása” lehetőségének illúziója keletkezik, avagy pedig a proletárforradalom megvalósítása előtti „demokratikus” átmeneti szakasznak az illúziója. Ezért a magyar párt által felállított demokratikus részletköveteléseket a proletárforradalom perspektívájából kell felállítani, és a proletárforradalom demokratikus feladatai kitűzésének legyenek kifejezői. Minden illúziót a magyar fasizmus demokratizálásának lehetőségére vonatkozólag, mint ahogy azt a Blum-féle tézisek is formulázzák. és amint az bizonyos mértékben a Külföldi Bizottság téziseiben is kifejezésre jut, úgy kell tekinteni, mint ennek az alapvonalnak opportunista elferdítését.

 

III. A pártvezetés politikai hibái és a párt legfontosabb aktuális feladata

A párt tömegmunkája 1925/27-ben nagy eredményekkel járt a legszélesebb ipari és földmunkásrétegeknél, sőt a parasztság bizonyos részeinek felrázása tekintetében is. De a Kommunisták Magyarországi pártjának nem sikerült ezt a tömegbefolyást illegális munkájában szervezetileg megszilárdítani. A párt vezetősége a tömegmunka új módszereire való fordulatnál, az illegális üzemi munkára való áttérésnél, a tömegvezetés súlypontjának az illegális módszerekre való áthelyezésénél habozott és elkésett.

A párt főgyengesége a harmadik periódus küszöbén a következőkben nyilvánul meg: a vezető elvtársak egy része nem látta meg, hogy a munkásmozgalom új hulláma közeleg, vagy ingadozott ennek a megítélésében, valamint figyelmen kívül hagyta azokat a feladatokat, amelyeket a harmadik periódus állít a párt elé. Egyes vezető elvtársak jobboldali ingadozásai ezekben a kérdésekben igen hamar napvilágra kerültek. A Horthy-Bethlen-rendszer fasiszta jellegének tagadása, úgyszintén tagadása annak, hogy a szociáldemokrácia szociálfasizmussá fejlődik: ezek voltak az első ismertetőjelei ezeknek az opportunista elhajlásoknak a harmadik periódus megítélésében. Ezeket a nézeteket a pártvezetőség egyhangúlag visszautasította. Róbert elvtárs[3] abba az opportunizmusba esett, hogy figyelmen kívül hagyta a Profintern IV-ik és a Komintern VI-ik világkongresszusának határozatait, valamint az egész harmadik periódust. A harmadik periódus jellegének ez a meg nem értése jelenleg az egyik legveszélyesebb elhajlás. Róbert elvtárs tagadta a munkásosztály balratolódását Magyarországon, amikor a munkásmozgalom helyzetét összetévesztette a fasizálódó szakszervezetek helyzetével, és teljesen indokolatlan pesszimista nézeteket fejtett ki a Külföldi Bizottságban a magyarországi forradalom perspektívájáról. A munkásosztály hangulatának és helyzetének kispolgári megítélési módjában Róbert elvtárs annyira ment, hogy a munkásság nagy részét a forradalmi mozgalom számára elveszettnek tekintette, és egész „elméletet” állított fel a munkásmozgalom szétzülléséről. Bár a Külföldi Bizottság harcolt Róbert elvtárs kispolgári-opportunista nézetei ellen, úgy, hogy a vele folytatott vita nem tekinthető céltalannak, elmulasztotta azonban, hogy evvel az opportunizmussal szemben konkrét harci programot állítson fel. A Komintern Végrehajtó Bizottságának politikai titkársága megállapítja, hogy Róbert elvtárs hibáit beismerte, és kötelezte magát a Kommunista Internacionálé vonalának fenntartás nélküli keresztülvitelére.

Eközben nőtt az aránytalanság a balrafejlődő tömegek aktivitása és a pártnak mint egésznek az aktivitása között, habár szervezeti téren jelentős sikerek voltak felmutathatók. Ez az aránytalanság elsősorban a Külf. Biz. politikai tevékenységének hibáira és gyengeségeire vezethető vissza, amelyek mindenekelőtt a Külf. Biz.-nak az utóbbi szakaszban frakciós felbomlásában és Blum elvtársnak a Külföldi Bizottságra gyakorolt erős ideológiai és politikai befolyásában gyökeredznek. A Külföldi Bizottság úgy szervezetileg, mint politikailag az események mögött kullogott, mert a tömegmunka politikai s szervezeti problémáit vagy egyáltalán nem, vagy elkésve és többnyire opportunista módon vetette fel.

A taktika, amelyet a Külf. Biz. a betegsegélyző-választásoknál erőszakolt a pártra, kimondottan felülről való egységfronttaktika, méghozzá a kivált vasmunkások szervezeteivel. Ez a taktika tehát eleve a legélesebb ellentétben állott a VI. világkongresszus valamennyi határozatával. Ennek a felülről való egységfronttaktikának az opportunizmusát azonban még fokozta, hogy a párt egészen ennek az egységfrontnak az utolsó pillanatban bekövetkezett szétszakításáig egyáltalán nem bírálta a fasiszta vezetőket szakszervezetük baloldali tagsága előtt, akik pedig csak a szociáldemokrata szakszervezeti vezetőséggel szemben való elégedetlenségből követték a Migray-Hackspacher-féle álellenzéket.[4] Ezenfelül a Külföldi Bizottság még önkritikája után is megkísérelte, hogy különbséget tegyen a „szakszervezeti” fasisztavezérek (Hackspacher) és a „politikai” fasisztavezérek (Migray) között. Kemény elvtárs[5] hasonlóképpen egész a legutóbbi időkig fenntartotta azt az álláspontot, hogy ennek a szakszervezetnek a fasiszta apparátusa hódítandó meg. Ennek a hibás felfogásnak gyökerei a kivált szövetségek hamis értékelésében rejlenek, amelyeket úgy értékeltek, mint „egy új vasmunkás szervezet alapját”, és melyek „az ellenzék befolyása alatt” állanak. A pártvezetőség számára már eleve világos kellett volna, hogy legyen, hogy ezeknek a szövetségeknek a vezetői az állammal és munkáltatókkal összenőtt fasiszták, hogy tehát ezeknek a szövetségeknek olyan értelmű meghódításáról, mintha apparátusuk volna meghódítható, a szövetségeket pedig vörös szakszervezetekké lehetne átalakítani, szó sem lehet.

A pártnak kötelessége, hogy minden erejével leálcázza a fasiszta revíziós mozgalmat mint a háborús uszításnak és a Szovjetunió elleni háború előkészítésének részét. Éppúgy küzdenie kell a Horthy-Bethlen-kormány ama demagóg állítása ellen, mintha a dolgozók egész nyomora a trianoni szerződésre volna visszavezethető. Mindennek ellenére azonban ezzel a fasiszta-imperialista revíziós mozgalommal szembe kell helyezkednie: az imperialista békeszerződéseknek proletárforradalmi összetörését, a forradalmi önrendelkezési jog jelszavát, amely a szomszédállamok és a Szovjetunió proletariátusával folytatott közös harcban valósítható meg.

További opportunista ingadozások mutatkoztak Kemény elvtárs pacifista állásfoglalásában a trianoni békeszerződéssel szemben, amikor a párt helyes forradalmi álláspontját párthatározat nélkül egy „új jelszóval” pótolta. A revíziós mozgalom, amely a fasiszta-kormány vezetése alatt kispolgári és paraszttömegeket, de a munkásosztály bizonyos részeit is, a fasizmus uszályába vitte, feltétlenül megkövetelte, hogy a párt helyes álláspontjának ez a revíziója a legerélyesebb visszautasításban részesüljön. A „le a békeszerződés revíziójával” jelszó, vagyis az az álláspont, hogy nem a magyarországi munkásosztály feladata a harc az imperialista békeszerződés ellen, a magyar nép önrendelkezési jogáért, hibás volt. Ez közvetett – ha nem is szándékos – előmozdítása annak, hogy a dolgozók széles rétegeit a fasiszta háborús uszítók uszályába tereljük, akik az önrendelkezési jog és az imperialista békeszerződések revíziójának a megvalósítását egy imperialista háború, elsősorban egy szovjetellenes háború eredményeképp ígérik be.

A proletárforradalmi harc az imperialista békeszerződések ellen része az imperialisták ellen és a Szovjetunió védelméért folytatott harcnak. A Kommunisták Magyarországi Pártjának az imperialista háborús készülődések elleni harcát sokkal jobban fokoznia kell, mint ahogy ez augusztus elseje előkészítésekor történt, amelyet a Külföldi Bizottság megbocsáthatatlan késedelemmel csak június közepén és még akkor is csak igen habozva kezdett meg.

A gazdasági válság és az osztályellentétek ilyetén való kiélesedésekor, mint most Magyarországon, ahol maga az uralkodó osztály elismeri, hogy új forradalmi helyzet közeledik (gróf Bethlen legutóbbi beszéde), a pártnak munkája területén gondosan konkretizálnia kell a Komintern X. végrehajtó bizottsági ülésének határozatait, amelyeket az új forradalmi hullám növekedése perspektívájának a szellemében hoztak. Erre még annak a körülménynek is ösztökélnie kell a pártot, hogy a magyar szociálfasiszták, a Horthy-Bethlen-rendszerrel kötött új paktumuk értelmében, az amnesztiát kapott szociáldemokrata vezérek (Garami, Buchinger) személyében, utolsó „demokratikus” tartalékukat vonták be a proletárellenes ellenforradalmi frontba.

A fasiszták és szociálfasiszták ellen a dolgozók legszélesebb egységfrontját kell kiépíteni az ipari proletárság vezetése alatt. A tömegmozgósítás és a harc folyamán a pártnak arra kell törekednie, hogy az ipari és földmunkások és a szegényparasztság egységfrontjának különböző formái és szervei segítségével keresztültörje az illegalitás korlátait, és nyíltan forradalmi tömegharcot szervezzen. A párt főfeladata nemcsak a szociáldemokráciának agitációban és propagandában való leleplezése, hanem szervezeteinek alulról való szétzúzása is. A legutóbbi budapesti utcai tüntetés, amely a szociáldemokraták gyűlését a fasiszták és szociálfasiszták elleni tüntetéssé változtatta, jó kezdete az utcáért folytatott harcnak. A párt azonban ennek ellenére nem elégedhet meg a szociáldemokrata gyűlések tüntetés céljára való kihasználásával, hanem neki magának kell utcai tüntetéséket szerveznie. A legutóbbi hetek tömeges elbocsátásai a nagyüzemekben, valamint a már fellépő és fenyegető munkanélküliség kedvező talajt teremtenek a párt számára, hogy rendőrségi engedély nélkül, a rendőrségi tilalom ellenére, maga rendezzen tömegcsoportosulásokat az üzemek és a szakszervezeti helyiségek előtt és az utcán. Az ilyen tüntetések megvédése, a rendőrségi és fasiszta alakulatokkal való harc céljából proletár önvédelmi szerveket kell kialakítani, elsősorban a nagyüzemekben, de a sport- és más tömegszervezetekben is.

A pártnak az eddigieknél sokkal több gondot kell fordítania arra, hogy az egyre erősbödő gazdasági harcok politizálódjanak. A gyárak sztrájkoló munkássága között nemcsak a párt általános jelszavait a háború, fasizmus és szociálfasizmus ellen kell propagálni, hanem minden erővel arra kell törekedni, hogy a sztrájkoló munkások, akik ezekért a jelszavakét az utcára vonulnak, tüntessenek a fasiszta terror ellen, a munkásosztály egyesülési és sztrájkjogáért, a békéltetés ellen, a szakszervezetek fasizálása ellen, és ilyen tüntetések révén más üzemek munkásságát is magukkal ragadják szolidaritás-akciókra. A legkiterjedtebb méretekben meg kell szervezni az agitációt a politikai tömegsztrájkért, a fasizmus, a szociálfasizmus, a háború ellen, a Szovjetunió védelmére. A már megkezdett amnesztiakampányt össze kell kapcsolni a párt valamennyi részletküzdelmével.

Mindezeknek a feladatoknak a végrehajtása közben arra kell ügyelnie a pártnak, hogy a fasizmus és szociálfasizmus elleni harcba ne csak az ipari munkásságot, hanem a földmunkásokat, törpe- és kisparasztokat is bevonja. A pártmunka fokozása a vidéki ipari és bányaközpontokban azért is szükséges, hogy a párt megerősítse kapcsolatait a falu dolgozó tömegeivel. Különös figyelem fordítandó a földmunkások harcainak megszervezésére (a munkanélküliség és hatósági terror ellen, bérkövetelésekért stb.), és az ilyen harcok folyamán a legnagyobb erővel kell megszervezni az ipari munkások szolidaritási akcióit is.

Idejében meg kell kezdeni a földmunkásharc szervezését a jövő évi aratómunkálatokra és a harc politizálása szükségességére való tekintettel. Ezeknek a harcoknak a megszervezésénél a pártnak figyelembe kell vennie, hogy a harcok összeegyeztetése városban és faluban, a forradalmi munka sikerének legjobb biztosítéka olyan országban, mint aminő Magyarország. A pártnak a legközelebbi időben ki kell dolgoznia mindezekre a harci területekre a maga részletköveteléseit, a maga konkrét harci programját, hogy megteremtse a széles városi és falusi tömegek széles egységfrontját. Emellett minden, még a legcsekélyebb legális lehetőséget is ki kell használnia, amit azonban forradalmi módon csak úgy használhat ki, ha a párt illegális szervezeteit és szerveit sokkal vezető- és harcképesebbé fejleszti, mint amilyenek eddig voltak.

 

IV. A szakszervezeti munka és a gazdasági harcok vezetése

A munkásság elemi balratolódása Magyarországon is mindenekelőtt a spontán gazdasági sztrájkmozgalom növekedésében nyilvánult meg. Ennek a mozgalomnak a fő jellemvonásai: a szervezetlenek igen erősen veszek benne részt, magukból a széles munkástömegekből nő ki a kezdeményezés a harcok önálló vezetésére, a munkások, akiket a szakszervezetek rendszerint nem támogatnak, kitartanak, amíg valami eredményt nem kényszerítenek ki, végül az, hogy a gazdasági harcok egyre inkább nőnek át politikai harcokká.

A reformista szakszervezetek mindent elkövettek a harcoknak az elnyomására, illetőleg az ennek ellenére kitört sztrájkok elfojtására (nyílt sztrájktörés). Ez arra vezetett, hogy a reformista szakszervezeti mozgalom válságának megnyilatkozásaként a tagok tömegesen hagyták ott a reformista szakszervezeteket. Egyes esetektől eltekintve, a párt nem tudta a nagy tömegeket harcba vezetni, sőt még arra sem volt képes, hogy a spontán kitört harcoknak a vezetését a kezébe ragadja. A párt lebecsülte a szervezetlen tömegek döntő szerepét egy olyan országban, ahol a szervezett munkások túlnyomó többsége otthagyta a szakszervezeteket.

A frakciók hiányos munkája következtében a reformista szakszervezetekben nem volt képes a párt a tagok tömegeinek spontán, gyakran viharos, ellenzéki harcait a maga vezetése alatt összefogni és a szociálfasiszta bürokrácia elleni általános támadássá kifejleszteni. Ezeknek a gyengeségeknek egyik főoka abban rejlik, hogy a Profintern IV-ik és a Komintern VI-ik kongresszusának határozatait majdnem egyáltalában nem terjesztették, propagálásuk csak rendkívül hiányosan és eltorzítva történt.

A magyarországi forradalmi szakszervezeti munka legfontosabb feladatai részletesen egy külön határozatban vannak összefoglalva. Amikor a politikai titkárság utal erre a határozatra, egyúttal kiemeli a párt legfontosabb feladatait.

A legfontosabb mindenekelőtt az üzemi munka, az, hogy a párt minden erejével emelje a kommunisták harci tevékenységét az üzemekben. Fáradhatatlan kezdeményezés a munkásság mindennapi követeléseiért folytatott gazdasági harcok szervezésére. A harcok előkészítésére és vezetésére a kommunistáknak a gyárak munkástömegeiből megfelelő szerveket kell teremteniök (mindig a harcok terjedelme, fejlődése és az adott helyzet szerint; előkészítő bizottságok, sztrájkvezetőségek, illetőleg üzemi bizottságok).

A szakszervezeti munka is csak gondosan megjavított és fokozott üzemi munka alapján érheti el a kívánt eredményeket. Különösen fontos, hogy a szakszervezeti frakciómunka a legszorosabban össze legyen kapcsolva az üzemekben folytatott tevékenységgel.

A reformista szakszervezetekben folytatott munkában a kommunistáknak a legnagyobb kitartást kell tanúsítaniok, teljesen ki kell meríteniök minden legális lehetőséget. Viszont azokat a nézeteket, amelyek egyes alsóbb szervezetekben (budapesti északi kerület) felmerültek, és amelyek a mindenáron való egység vonalán mozognak, továbbá illúziókat táplálnak a szakszervezeti apparátus meghódításának a lehetőségéről, ideológiai felvilágosító munkával kell legyőzni. A szakszervezetekben való legális lehetőségek teljes kihasználása mellett a pártnak át kell térnie a szakszervezeti tömegmunka illegális és féllegális eszközei és módszerei felhasználására. A legális és illegális módszerek kombinálása nélkül sem a szakszervezeti munka legális módszerei nem használhatók fel sikeresen, sem gazdasági harcok nem szervezhetők.

 

V. A párt munkája a parasztság között

Önkritikája során a Kommunisták Magyarországi Pártja helyesen fogta fel a magyarországi földkérdés forradalmi jelentőségét. A párt feladata azonban, hogy tettekben váltsa valóra a munkáság és parasztság szövetségéről vallott helyes felfogását az úgynevezett földreform ellenére is. Magyarországon a megművelt föld fele tízezer nagybirokos kezében van, másik fele pedig majdnem 800 000 paraszt kezében. Emellett, a földreform után, egymillió a teljesen földnélküli mezőgazdasági munkások és földmunkások száma. Az ellenforradalom földreformja a nagybirtoknak csak igen csekély részét érintette, viszont óriási pénzügyi terheket rótt a parasztokra. A nagybirtok iparosodásának előrehaladása gyorsítja és kiélezi a falu osztályokra való tagozódását, súlyosbítja a mezőgazdasági munkás és félproletár helyzetét, mozgósítja a szegényparasztok egy részének földjét, és a zsíros parasztok kezére juttatja a parcellákat. Az ellenforradalom egyidejűleg megkísérli, hogy a zsírosparasztokra támaszkodva, fasiszta szövetségek, szövetkezetek és Levente egyesületek útján a maga érdekei számára szervezze meg a falut. A parasztságnak fentemlített osztályokra való tagozódása következtében a parasztságnak egységes osztályként való felfogása – mint ahogy azt Blum elvtárs téziseiben kifejti – nem helyes leninista felfogás. Magyarország sajátos agrárviszonyai következtében a bérmunka a mezőgazdaságban nemcsak a nagybirtokokon, hanem a zsíros parasztgazdaságokban is jelentős szerepet játszik, és a mezőgazdasági proletariátus különböző rétegei úgy a munkásosztálynak, mint a falunak számszerűleg legnagyobb rétege[i]. Emellett hangsúlyozni kell, hogy a mezőgazdasági munkások túlnyomó többsége – a kapitalizmusnak a mezőgazdaságban való háború utáni gyors fejlődése következtében – osztályhelyzeténél fogva proletár ugyan, de szociális életfeltételei és törekvései szerint még félig paraszt maradt. Ez a réteg alkotja a faluban a forradalom főerejét.

Ez az objektív helyzet rendkívül kedvezővé teszi a talajt a Kommunisták Magyarországi Pártjának munkája számára falun. A szociáldemokrácia nemcsak a szegényparasztok érdekeit árulta el, hanem – a Horthy-Bethlen-kormánnyal kötött paktuma értelmében – semmiféle komolyan vehető szakszervezeti munkát sem folytat a mezőgazdasági proletárok között. A Kommunisták Magyarországi Pártjának feladata, hogy épp itt ragadja meg a kezdeményezést. Jelenleg csak a legsürgősebb, de nem egyedüli feladatok ezen a téren a következők: a mezőgazdasági proletariátusnak mint a munkásosztály egyik fontos részének megszervezése; a földmunkásszövetség fennálló helyi szervezeteinek meghódítása; ahol legális helyi csoportok alakítása lehetetlen, ott illegális szakszervezetek megteremtése; a félproletár törpe-, kis- és középparasztok befolyásolása és legalább laza szervezése; eme rétegek gazdasági harcainak szervezése; a szegény- és középparasztok mindennapi követeléseiért folytatott harcok politizálása a fokozódó mezőgazdasági válság közepette; rendszeres toborzás a mezőgazdasági munkások között a párt szervezeteibe való belépésre. A Komintern elvárja, hogy a Kommunisták Magyarországi Pártja a legközelebbi jövőben nemcsak agrárprogramját dolgozza ki ezeknek a részletköveteléseknek a figyelembe vételével, hanem megteszi a szükséges szervezeti intézkedéseket is arra nézve, hogy a pártmunka és a paraszttömegszervezetekben a vidéken folytatott munka az eddigieknél sokkal szélesebb és behatóbb legyen.

 

VI. Az ifjúság közötti munka

A pártnak különös figyelmet kell fordítania a városi és falusi ifjúmunkásság, valamint a kisparaszti ifjúság soraiban végzendő munkára. Az ipari és mezőgazdasági munkások fiatal nemzedéke, amely a proletárdiktatúra leverése után nőtt fel, az ellenforradalom egész ideje alatt a forradalmi munkásság első soraiban küzdött. A Kommunista Ifjúmunkások Magyarországi Szövetségének fejlődése részben éppen amiatt maradt vissza, mert a párt kénytelen volt az Ifjúmunkás Szövetség java gárdáját a leggyorsabb tempóban felszívni a párt kádereibe. A Kommunista Ifjúmunkások Magyarországi Szövetségének egész munkáját annak a fordulatnak a szellemében kell kiépíteni, amely a Kommunista Ifjúmunkás Internacionálé munkájában végbement. Az ifjúmunkások közt folytatott munkában hiányzik a szükséges rendszeres vezetés és az ifjúmunkásszervezet kapcsolata a párt vezető szerveivel. A kölcsönös képviseltetésnek a párt és az Ifjúmunkás Szövetség valamennyi szervében való teljes megvalósítása útján a pártnak elsősorban abban kell segítenie az ifjúmunkás szervezeteknek, hogy az üzemekben és a tömegszervezetekben folytatott munkájuk megerősödjék. Hasonlóképpen be kell vonni az ifjúságot a pártoktatásba és mindenképpen elősegíteni a kiképzésüket.

 

VII. A nők közötti munka

A nők közötti munkára a jövőben különös súlyt kell helyezni, mert éppen az utóbbi időben igen jelentékenyen emelkedett az iparban foglalkoztatott nők száma az iparosítási és racionalizálási folyamat következtében. A nők között folytatott eme munkát azonban a párt az utóbbi időben teljesen elhanyagolta, holott a proletárságnak ez a legerősebben kizsákmányolt rétege gazdasági helyzeténél fogva a legkönnyebben volna megnyerhető a párt számára. Tervszerű agitációt kell a nők között kifejteni, és megfelelő segédszerveken keresztül elő kell készíteni a párt szervezeteibe való bevonásukat. A párt munkájáéban eddig már kipróbált elvtársnőket be kell vonni a párt vezető intézményeiben való közreműködésre. Tömegmunkánk fősúlya a textil-, vegyi és dohányiparban foglalkoztatott munkásnőkre helyezendő.

 

VIII. A párt szervezeti állapota és feladatai

Bár a párt szervezeti állapota a VI. kongresszus után megjavult, mégsem haladt eléggé előre a rendszeres és tervszerű szervezett munka az üzemekben és a szakszervezetekben. A párt még mindig nem vetette fel konkrétan a munkásosztály döntő rétegei meghódításának a kérdését. Sok esetben abban az irányban haladt, ahol a legkisebb ellenállásba ütközött: a kis- és középüzemekben, és eddig nem eléggé összpontosította munkáját legfontosabb iparágak nagyüzemeiben. A legfontosabb feladat: a szakszervezeti munkának az üzemekben folytatott munkával való összekapcsolása, nem volt elég konkrétan felvetve, még kevésbé megoldva. Az üzemekben nem folyt rendszeres toborzó munka, a párt tagjai sorába való toborzás elsősorban nem az üzemekben folyt, hanem a pártközi tömegszervezetekben. Az üzemi sejtek munkájában bizonyos csoportszellem teng túl, a sejtek munkájának az üzemi munkásság napi kérdéseibe és követeléseibe való bekapcsolódása hiányos, éppúgy, mint ahogy a párt politikai jelszavait sem viszik be elegendőképpen a tömegekbe, és aktív részvételük a párt politikai és szervezeti vonalának kialakításában is hiányos. Éppen ilyen hiányos a frakciók vezetése a szakszervezetekben és a többi proletár tömegszervezetekben. Eme gyengeségei következtében a párt távolról sem tudja eléggé kihasználni a meglévő legális lehetőségeket ezekben a szervezetekben a tömegek mozgósítása végett. Szervezeti téren a párt egyik legfontosabb feladata, hogy minden kérdésben és állandóan instruálja az üzemi sejteket és frakciókat valamennyi tömegszervezetben.

Még élesebben kell felvetni a párt egész tagsága előtt a káderkiválasztódás és kádernevelés kérdését. A káderek kiválasztódásának a harcban, az üzemekben kell végbemennie, a vezetőszervek rendszeres irányítása mellett, nem véletlen „ismeretségek” alapján, hanem a harcokban leginkább kitűnt proletárok soraiból való pótlás útján. A káderkiválasztódásnak elhanyagolása bolseviki pártnevelés és rendszeres iskoláztatás útján egyike a legnagyobb mulasztásoknak, amelyet tanulókörök kiépítésével és pártiskola felállításával kell a legsürgősebben jóvátenni. Az iskolázásba elsősorban a nagyüzemi munkások, harcban kipróbált földmunkások, szakszervezetileg kevéssé szervezett iparágakból (vasút-, textil-, vegyi ipar) kiválasztott munkásnők vonandók be.

A párt illegális közlönye, amely egy ideig rendszeresen jelent meg Magyarországon, távolról sem tudta pótolni kiadó tevékenységgel a párt ideológiai politikai vezető munkájának szétesését. Ezért újból megindítandó a marxista-leninista irodalom és a Komintern határozatainak kiadása. A párt külföldi központi közlönyének ismét rendszeresen kell megjelennie, úgy, hogy ennek a központi folyóiratnak a jellege azoknak a változásoknak megfelelőleg alakuljon át, amelyeknek a vezetés szervezetében és módszereiben kell megvalósulniuk, akképpen, hogy a külföldön megjelenő központi pártlap egyrészt a párt politikai alapproblémáit tárgyalja meg alaposabban, másrészt tényleges kapocs legyen a Komintern és a párttagság között. Kiadói, propaganda- és agitációs tevékenységében a párt vezetőségének sokkal inkább, mint eddig, kell a párttagság és az együttérző tömegek áldozatkészségéhez fellebbeznie, hogy az anyagi eszközöket – legalább részben – rendszeres gyűjtésekkel, magában az országban szedjék össze.

 

IX. A frakciózás ellen, a vezetés új módszereiért

Mindezeknek a szervezeti rendszabályoknak a keresztülvitele nem túlságos nehéz feladat, hiszen a párt válsága legelsősorban a központ, sőt főképpen a külföldi pártvezetés válsága. A frakciós felbomlás a párt vezetésében majdnem kizárólag csak a Külföldi Bizottság külföldi részére terjedt ki, és azok a kísérletek, amelyek arra irányultak, hogy ezt a frakciós bomlást az otthoni vezető káderekbe is bevigyék, eddig szerencsére nem sok sikerrel jártak. Minden frakciózásnak külföldön is a legalaposabban véget kell vetni, minden frakciós tevékenységgel, bármely oldalról jöjjön is, a legerélyesebb ideológiai és szervezeti rendszabályokkal kell szembeszállni. A Komintern Végrehajtó Bizottságának ez a levele minden párttag számára platformul kell, hogy szolgáljon, amely a régi frakciós csoportosulások fenntartását, amelyeket egyszer már részben likvidáltak, végérvényesen a párt és a Komintern elleni bűnként bélyegzi meg. A pártvezetés munkájából ki kell küszöbölni minden csoportszerűséget és családiasságot, és biztosítani kell a vezetés pártszerűségét. Mindenkit, aki elvtelen harcot merészel kezdeni, kímélet nélkül el kell távolítani a vezetésből, a pártapparátusból, illetőleg a pártból. Ugyanez vonatkozik bármilyen frakciós kapcsolat további fenntartására. Részben a frakciózás miatt, részben amiatt, mert a Külföldi Bizottság, amely a politbüro szerepét játszotta, munkamódszereivel nem engedte, hogy az országban a pártvezetés önállósága kifejlődjék, a párt központi vezetésének szervezetét és módszereit gyökeresen meg kell változtatni. A pártvezetésnek súlypontját a Központi Bizottság Magyarországon tartózkodó részének a kezébe kell áttenni. A Külföldi Bizottság nem töltheti be tovább a politbüro, még kevésbé a párt szervezeti vezetőjének szerepét. A Külföldi Bizottság feladata, hogy ideológiai támogatást nyújtson a párt legfontosabb elvi és politikai kérdéseinek kidolgozása révén, hogy közvetítse a Komintern és a kommunista pártok tapasztalatait a párt részére, és hogy szervezze a párt anyagi támogatását az emigrációban. A Külföldi Bizottság és a Központi Bizottság Magyarországon tartózkodó része közötti viszony ilyen gyökeres megváltoztatásának végrehajtására szervezeti biztosítékokat kell teremteni, amelyek arra is szolgáljanak, hogy egyes emigránscsoportok frakciós törekvéseivel a párt ügyeibe beleavatkozni a legerőteljesebben szembeszálljanak. A pártnak nem szabad és nem is kell lemondania a nagyszámú politikai emigráns anyagi támogatásáról és ideológiai segítségéről, de viszont a pártnak ez a támogatása semmiképpen sem lehet jogcím arra, hogy a pártvezetés ügyeibe beavatkozzanak.

A párt vezetésének Magyarországon, a munkástömegekkel kapcsolatban álló, a forradalmi harcban kipróbált munkáselemekkel való megújítása állandó feladata kell, hogy legyen a pártnak, amelyet csak úgy tud végrehajtani, ha a kiválasztás nem frakciós vagy csoportszempontok, hanem kizárólag a harcra való alkalmasság és forradalmi megbízhatóság alapján történik, még pedig ahol konspiratív okokból csak lehetséges, a funkcionáriusok választása útján.

 

X. A konspirációs felelőtlenség ellen

A pártvezetés szervezetében és módszereiben életbeléptetendő gyökeres változással a legszorosabb összefüggésben van a konspirációs módszerek és a párt egész konspirációs technikája megváltoztatásának kérdése. Kétségtelen, hogy ebben a rendszerben a külföldi vezetés frakciós szétbomlásának is része van. A konspirációnak ez a rendszere a Külföldi Bizottságnál ismételt letartóztatásokhoz vezetett Magyarországon. Ez a felelőtlenség, amelyet teljes joggal lehet a pártra nézve károsnak minősíteni, óriási politikai kárt is okozott a pártnak, mert a bizalmat megingatta, a pártkádereket dekonspirálta, az illegális munka technikai összeköttetéseit megsemmisítette.

A konspirációban való felelőtlenségnek eme rendszerét nem lehet elég gyorsan megszüntetni. A rendőrség előtt tanúsított áruló magatartás, még a legsúlyosabb kínzások következtében is, az illetők kizárását kell, hogy vonja maga után, annál is inkább, mert a vezető pártintézmények ez irányban már megelőzőleg megfelelő általános határozatokat hoztak. Minden konspiratívellenes magatartás azonnal megtorlandó. A párttagságot a legszigorúbb konspirációs szellemben kell nevelni. A legnagyobb következetességgel végre kell hajtani, hogy a párt konspiratív ügyeibe senki se legyen beavatva, aki nem közvetlenül, munkájánál fogva foglalkozik ezekkel a kérdésekkel. Senkise tudjon többet, mint amennyi munkája elvégzésére okvetlenül szükséges. Csak a legszigorúbb konspiratív rendszabályoknak az egész vonalon való életbeléptetésével állíthatja vissza a párt vezetése a megrendült bizalmat, óvhatja meg a kádereket és a párttagságot a felesleges áldozatoktól, biztosíthatja a politikai és szervezeti munka folytonosságát.

 

XI. Széles önkritikára van szükség

Széles önkritika-kampány szükséges, amely a párt tömegeit felölelje és politikai és szervezeti munkája minden gyengeségét kíméletlenül leleplezze. Itt azonban különösen hangsúlyozni kell, hogy az önbírálatnak nem szabad közhelyekben megnyilvánulnia, hanem elsősorban a pártmunka konkrét hibáira kell rámutatnia, hogy a párt politikájának és szervezeti munkájának helyes irányát az egész párttagság kollektív munkájával állapíthassa meg.

Ilyen önkritika, mindazoknak a problémáknak az alapos megtárgyalásával együtt, amelyeket a Komintern Végrehajtó Bizottságának X. teljes ülésén vetett fel (a munkásosztály döntő rétegeinek megnyerése, a nagyüzemekre való beirányozódás, a gazdasági harcok önálló vezetése, a háborúellenes munka formái és módszerei, különösen pedig a politikai tömegsztrájk, határozott küzdelem a jobboldali veszély ellen), kell, hogy bevezetője legyen az egész párt és vezető gárdája meggyógyulásának. Ezeknek a feladatoknak a megvalósítása a feladat. Ezen az úton fog egyesülni a párt valamennyi egészséges, opportunizmustól meg nem fertőzött eleme.

Tekintettel arra, hogy a bolseviki önkritikát eddigelé a frakciós vádaskodások rendszere pótolta, szükséges, hogy a párt működése és hibái megítélésénél minden frakciós szempont nyom nélkül megszűnjék, és hogy az eddigi frakciós csoportosulásokra való tekintet nélkül gyülekezzenek a párt valamennyi bolseviki erői a jobboldali veszély elleni küzdelemre, amely a jelen szakaszban a Kommunisták Magyarországi Pártjára nézve is főveszedelem.

A harcnak ezekre a legfontosabb opportunista alapvető hibákra (a forradalom jellege, a demokratikus diktatúra, a balratolódás alábecsülése) való összpontosításával egyidejűleg tisztázni kell minden egyéb kérdést is, amelyekben az utóbbi időben opportunista ingadozások mutatkoztak (hibás taktika a betegsegélyző választásoknál, a trianoni békeszerződés kérdése, a demokratikus részletkövetelések kérdése stb.).

A vita ilyeténképp alkalmat fog adni valamennyi opportunista tendencia leleplezésére, és lehetővé fogja tenni a párttagság mozgósítását a Kommunisták Magyarországi Pártja előtt álló nagy politikai feladatok betöltésére.

A Kommunista Internacionálé Végrehajtó Bizottságának elnöksége

 

[1] Uj Március (Wien), V. évf. 8–11. sz. (1929. augusztus–november), 253–267. – A Vallatás a Lubjankán című kötet közli a Nyílt levél egy 1929. október 26-i, a Blum-tézisek kritikájára koncentráló, az itt közölt levél tárgyba vágó részével csaknem szó szerint egybevágó változatát, ld. Vallatás a Lubjankán. Lukács György vizsgálati ügyiratai / Életrajzi dokumentumok, Argumentum Kiadó–Lukács Archívum, Budapest 2002 (Archívumi füzetek 13.), szerk. V. T. Szereda és A. Sz. Sztikalin, ford. Illés László, 220. – A szerk.

[2] A Tanácsköztársaság idején emigrációba vonult, majd a diktatúra bukása után hazatért szociáldemokrata Buchinger Manó és Garami Ernő 1919 végén, illetve 1920-ban a perbe fogás veszélye elől újra emigrált; 1929 októberében politikai megfontolásokból a kormányzat beszüntette az ellenük folyó eljárást, novemberben hazatérhettek. – A szerk.

[3] Szántó Béla – a KMP II. kongresszusának előkészítése során kidogozott téziseiben képviselt „jobboldali elhajlásra” Lukács is kitér a Blum-tézisekben. – A szerk.

[4] A szociáldemokrata újságíró Migray József 1928 őszén került szembe a pártvezetőséggel, 1928. november 20-án az MSZDP ellenőrző bizottsága kizárta a pártból; 1924 május közepén a vasesztergályos szakosztály kivált a Vas- és Fémmunkások Szövetségéből, a kivált esztergályosok új szakszervezetet alakítottak, titkáruk, Hackspacher István jobboldali nacionalista irányba vitte a szervezetet. – A szerk.

[5] Révai József. – A szerk.