Rónai Zoltán

A magyar probléma^[1]

 

Az ellenforradalom megbuktatása
A forradalom bukása évfordulóján fölbukkan a diadalmas ellenforradalom kérdése. A magyar ellenforradalom legyűrése föladatát a forradalmi munkamegosztás elsősorban a magyar szocialistákra hárítja. És bárha leginkább magyaroknak kell ennek a kérdésnek megoldásán buzgólkodniok, a magyar probléma nagyjelentőségű nemzetközi kérdés. A magyar ellenforradalom megbuktatása fontos érdeke a nemzetközi proletariátusnak. Minden forradalom és minden ellenforradalom terjeszkedni akar. A magyar ellenforradalom törekvése, hogy Közép-Európát, elsősorban a volt monarchia romjain alakult államokat ellenforradalmasítsa, szükség esetén hátba támadja azokat a szomszédait, akiktől az ellenforradalmat félti, és ha lehet, az Oroszország ellen küzdő nemzetközi reakció segítségére zsoldos csapatokat bocsásson

Forradalmi erők Magyarországon
Hogyan történjék az ellenforradalom megbuktatása? A legkézenfekvőbbnek, a legtermészetesebbnek látszó megoldás: Magyarország fölszabadítója csak a magyar proletariátus lehet. A forradalom meghalt, éljen a forradalom! És ezt a gondolatmenetet támogatja az a tény, hogy a proletariátusnak jelentékeny része ma forradalmibb, mint a forradalmak idején. A fehér terror forradalmasított. De nem szabad feledni: a fehér terror ellenforradalmasított is. A politikailag közömbös birtokos parasztnak reakcióssá válása: ez a diktatúra bukásának szomorú eredménye. A forradalmi erők fölülkerekedésére Magyarországon ma csak balsikerrel végződő háborús kaland esetén lehet számítani. Ami természetesen nem jelenti azt, hogy a fehér terror ellen folyó külföldi propagandával és a magyar munkásmozgalom kritikai szemléletével nem kell szolgálnunk a szunnyadó magyar forradalom ügyét. De nem szabad szem elől téveszteni, hogy aki ma otthon összeszorított fogakkal hallgat, különb forradalmi munkát végez, mint az, aki az emigrációban rekedtté ordítja magát. Viszont az, aki az „újjáépítés”, az ellenforradalmi restauráció munkájában vesz részt, vagy ajánlkozik, és visszautasítás esetén készenlétben tartja magát, ellenforradalmi munkát végez. A magyar ellenforradalmat, ha vörös színben jelentkezik is, le kell leplezni, és el kell szigetelni, a tüzet ébren kell tartani. Ez nyilvánvaló föladata az emigrációnak.

A világforradalom
A magyar forradalmaknak nagy bajuk volt, hogy nem látták eléggé a nemzetközi összefüggéseket. Tartós változás Magyarországon nem lehetséges a nemzetközi helyzet megváltozása nélkül. Sokak előtt ez a kérdés nagyon egyszerű. Itt a gyors világforradalom, amely hódító útjában mielőbb el fog érni Magyarországhoz, és elsöpri a magyar ellenforradalmat. A gyorsan lepergő világforradalom bolsevik koncepciójáról lemondtak már maguk a bolsevikok is. Lenin szerint évtizedek a világforradalom történetében nem számítanak. Radek a nyugat forradalmasítását sokkal lassúbb és nehezebb folyamatnak látja, mint aminő volt az orosz forradalom. Mi rejlik a világforradalom-várás mögött? A háború után való nyomorúság és a háború következtében meglazult fegyelem forradalmasító erejének hite. Ezek éppoly tömeglélektani tényezők, mint azok, amelyektől Marx várta a szociális forradalom előkészítését De kétségtelen, hogy éppúgy, amint Marx kissé túlzott mértékben látta az üzemek koncentrációjának, a tömegek nyomorúságának forradalmasító jelentőségét, Lenin túlozza a háborús kapitalizmusét. A forradalmi áram végigmegy a világháború által földúlt Európán. De ennek az áramnak távolról sem olyan gyors az üteme, mint ahogy a bolsevikok látták, és más a lefolyása.

Az orosz segítség
A világforradalom terjedésének a legegyszerűbb útja az volna, ha Oroszországból, az orosz fegyverek támogatása mellett indulna diadalmas útjára. Vannak – és nem kevesen –, akik a vörös seregben modern napóleoni ármádiát látnak, és a forradalom dicsőségét a napóleoni francia seregek gloire-jának módjára képzelik el. A világforradalomnak erre a napóleoni diadalmenetére azonban legkevésbé Oroszországban gondolnak A komoly orosz forradalmi elemek fölfogását híven fejezi ki Radek mondása: „A kommunizmust nem lehet fegyveres erővel azokra az országokra erőszakolni, amelyek nem tudják saját erejükből kivívni.” És minden fegyveres siker mögött ott húzódik meg az a döntő tény, hogy a kimerült, az elszegényedett, az imperialista blokád alatt szenvedő Oroszország igen nagy mértékben békére van utalva. S az orosz béke megteremtése ma az európai proletariátus egyik legnagyobb föladata. Oroszország ma jelentős mértékben alig támogathatja Európa proletariátusát. Oroszország az európai proletariátus támogatására szorul.

A német forradalom
A szocializmus menete az európai szárazföldön ma legelső sorban a német viszonyok alakulásától függ. A világháború a német munkásmozgalmat talán még maradandóbb, még nagyobb mértékben szakította szét, mint az európai munkásmozgalmat. Ez a meggyöngített, szétszakított proletariátus kapta kezébe a hatalmat a régi német rendszer háborús összeomlása után. Megkapta, de nem tudta megtartani. És most még kevésbé tudja visszaszerezni. Amíg a német független szocialistáknak nem sikerül a többségi szociáldemokrata pártot legyőzés útján vagy más úton magukba olvasztani, amíg Németországban nem lesz olyan szocialista párt, amelyik a munkásság nagy tömegeit kizárólag magáénak mondhatja, amíg Németországban a szocialista politikában egymással két erős versenytárs fog küzdeni, addig a német munkásság győzelme komolyan szóba sem jöhet. Az erős ellenforradalmi erőkkel szemben Németországban meghasonlott, gyönge forradalmi erőket látunk. A német szocializmus gyöngesége ma a közép-európai reakció legnagyobb erőssége. Amíg nem támad föl újra a német forradalom, addig nem távozik el Közép-Európából az ellenforradalom. És sajnos, a közeljövőben erre alig van kilátás.

Az angol átalakulás
A szocializmusnak ma Angliában van a legtöbb kilátása győzelemre. Az ellenforradalmi erők Angliában nem támaszkodhatnak a konzervatív parasztság megbízható segédcsapataira. Angliának nincs komolyan számba jövő parasztsága. Az ipari munkásság Angliában a lakosság túlnyomó többsége. És bárha az ipari munkásság politikailag nem egységes, különböző árnyalatokra oszlik, ezek a pártok nem állanak egymással szemben olyan mereven, mint Németországban, és az egységes munkáspárt magában foglalja a különböző frakciókat. És hozzátehetjük még, hogy gazdaságilag Európa országai közül ma Anglia áll az első helyen, és az angol szocializmusnak kellene a legkevesebb gazdasági nehézséggel küzdenie. A világháború hatalmas lépéssel vitte előre az angol munkásság szocialista irányban való átalakulását. Bárha az angol munkásság győzelmének van ma a legnagyobb valószínűsége, a legkisebb valószínűség szól amellett, hogy ez az átalakulás a tanácsrendszer formájában fog megtörténni. Az angol szocializmus előretörése kétségtelenül nagy hatással lesz a kontinensre. Ezzel megbukott az Oroszországot fenyegető ellenforradalom, erősödik a versailles-i béke revíziójára irányuló törekvés, és ezzel gyöngül a német nacionalizmus. A német nacionalizmus gyöngülésével erősödik a német nemzetközi szocializmus. De Anglia balrafordulásával hatalmas csapást kap a régi monarchia területén terpeszkedő reakció, és ennek a reakciónak legerősebb fészke, Horthyország is.

Föladataink
Készülni az európai külpolitikában bekövetkező változásra és erre az eshetőségre a magyar problémát a nemzetközi érdeklődés homlokterébe tolni: ez a szocialista emigráció egyik legfontosabb föladata. Arra az esetre, ha szocialista befolyások érvényesülnek jelentős mértékben az európai külpolitikában, erre az eshetőségre ismertté kell tenni a magyar reakciót, a magyar ellenforradalom veszedelmét. Ismertté kell tenni mindazok előtt a szocialista pártok előtt, amelyeknek külpolitikai jelentőségük lehet, és így nemcsak a III. Internationaléhoz és a centrumhoz tartozó pártok előtt, hanem az európai külpolitikában már ma nagy szerepet játszó angol munkáspárt és a vele rokon belga, holland, dán és svéd pártok előtt is. Ez a munka távolról sem olya népszerű, de a magyar proletariátus szempontjából kétségtelenül hasznosabb, mint a diktatúra jelszavainak a szajkózása.

De nemcsak meg kell teremteni a kapcsolatot az európai szocialista külpolitikával, hanem, amennyire módunkban áll, e1 kell szigetelni a mai Magyarországot, e1 kell vágni azokat a szálakat, amelyek a jelenlegi Magyarországot a nem teljesen reakciós Európához kapcsolják. A fehér terror ellen folytatott akcióval a megvetés kordonját kell vonni a mai Magyarország köré. Ennek igen hatásos módja a bojkott, de ezt a kordont fönn kell tartani akkor is, ha a bojkott az első támadással döntő sikerre nem vezetne. Ezt a morális kordont, ha csak Európát teljesen nem önti el a reakció árja, Magyarország sokáig nem bírhatja ki.

És erre a kordonra nemcsak Európa, hanem a környező államok magyarlakta vidékei szempontjából is jelentős szükség van. A reakció terjedni akar, és a terjedés céljából ma elsősorban a környező államok magyarságának nacionalizmusát használja ki. Nekünk, szocialista emigránsoknak, minden erővel küzdenünk kell ez ellen a reakciós nacionalizmus ellen, és erélyesen és kifejezetlen szakítanunk kell az integritás jelszavával. Le kell leplezni végleg azt az integritást, amelyik csak elnyomással és reakcióval tartható fönn, azt az integritást, amely végső fokon a fehér terror integritását jelenti. Osztozunk Otto Bauernak abban a nézetében, hogy a magyar forradalmaknak tehertétele volt az integritásra való törekvés, és hogy igen nagy része van a magyar forradalmak bukásában annak a körülménynek, hogy a magyar forradalmak küzdelmét a szocialista, később bolsevik jelszavakba burkolt nacionalizmus döntő pillanatokban erősen irányította. Integritás helyett szocializmus, hódítás helyett kulturális fejlődés – csak ilyen irányú politika segíthet megdönteni a Horthy-uralmat. És csak ilyen politikával tartható fönn bármilyen nem reakciós rendszer Magyarországon.

A magyar reakció ellen való küzdelemnek egyik föltétlenül szükséges módja a puccspolitika elleni harc. Puccs minden olyan kísérlet, amelyik forradalmat akar a győzelem kilátása nélkül. A puccs célja forradalmi, hatása ellenforradalmi. A puccs a reakció leghatásosabb úttörője. Erre azt felelhetik: puccsot voltaképp senki sem akar. S ezt el is hisszük. A puccspolitika azok agyában, akik csinálják, sohasem puccspolitika. Van azonban az agitációnak bizonyos módja, amely politikailag kevéssé érett tömegek között föltétlenül puccsra vezet. Az ilyfajta agitáció nem olyan, mint azok a robbantó készülékek, amelyeknél a robbanás időpontját és helyét pontosan ki lehet számítani. Az agitáció magától robbant, és gyakran ott és olyankor, ahol és amikor maguk az agitátorok sem akarták. Az agitáció bizonyos módja – és ezt Bajorország és Magyarország tapasztalatai igazolják – koraszülött, a puccsal nagyon rokon forradalmakra vezet.

A külpolitikai változásokra készen lenni, amennyire lehet, azokat előkészíteni és a mai rendszer bukását mindazokon a módokon siettetni, amelyek tényleg a bukás siettetésére és nem a reakció megerősítésére alkalmasak: ez a szocialista emigráció rövidre fogott programja

Akiknek mindegy: Horthy vagy Károlyi?
Sovány program, elvtelen program – mondják azok, akik a szocialista programkészítést nem az építés, hanem az árverés formájában képzelik el. Oh, kétségtelenül ennél sokkal könnyebb többet ígérni. Azonban igen nehéz többet beváltani Vannak sokan, akiknek mindaz, amit mondtunk, nagyon keveset jelent. Előttük a helyzet így áll: diktatúrát vagy semmit. Nekik mindegy: Horthy vagy Károlyi, Horthy vagy Renner, Horthy vagy Tusár. (Bárha ezt az elvi álláspontot a gyakorlatba nemigen viszik át. Hangosan nyüzsögnek minden Károlyi-szerű rezsimben, és némán futnak minden Horthy-szerű rezsim elöl. Pedig senki sem mondja, hogy illegális úton ma nem lehetne agitációt folytatni Magyarországon. Lehet, csak némileg kockázatos.)

A magyar kommunistáktól ez a pont választ el a legfőként bennünket. Mi nagy különbségeket látunk azok között a politikai rendszerek között is, amelyeken belül nem a proletariátus az úr. Szerintünk jobb az a nem szocialista rendszer, ahol a munkásság szabadon élhet és szabadon agitálhat, annál a rendszernél, amely a munkásságot bebörtönzi, megtizedeli, internált táborokba száműzi. Mi, romlott árulók, igenes azt valljuk: jobb Károlyi, mint Horthy. És bárha jómagam nem hiszem, hogy Magyarországon egy szép napon visszatér a Károlyi-rendszer, mert nem hiszek abban, hogy a történetet kétszer le lehessen peregtetni, mint valami filmet, nem tartom kizártnak, hogy Magyarországon visszatérjen a demokráciának olyan formája, amely szabad mozgást biztosít a munkásmozgalom számára. Sőt ezt valószínűbbnek tartom,mint a tartós proletárdiktatúra közeli visszatértét. És miután a reális politika oly célokat választ, amelyek megközelíthetők, a magyar munkásmozgalom számára az országon belül és az országon kívül ma Horthyék megbuktatását a szabad fejlődés lehetőségét biztosító demokráciával tartom közvetlen célnak.

És a demokrácia ily értékelésében közelebb állok még a kommunisták haladottabb elemeihez is, mint a magyar kommunisták  A magyar kommunizmus még nem esett túl azon a „radikalizmuson”, amely Lenin szerint a kommunizmus gyermekbetegsége. Bárha lehetnének némi tapasztalataik, mégis „tapasztalatlan forradalmárok” módjára hangoztatják, hogy „a legális harci eszközök opportunisták, … az illegálisak forradalmiak”. (Lenin: Der Radikalismus, die Kinderkrankheit des Kommunismus, 74.) A német kommunista párt jobb szárnya, amely megkóstolta a magyarnál enyhébb fehér terror áldásait, a Kapp-puccs után kijelentette, hogy a kommunizmus szempontjából „rendkívül fontos az olyan állapot, ahol a politikai szabadság korlátlanul használható ki, és ahol a polgári demokrácia nem úgy lép föl, mint a tőke diktatúrája.” A demokrácia bizonyos mértéke mindenfajta uralmon nem lévő munkásmozgalomnak elengedhetetlen életföltétele. Radek a nagy munkanélküliségnek forradalmasító hatásáról beszél a világforradalom fejlődéséről szóló művében. A munkanélküliség szerinte borzasztóan növeli az állam pénzügyi terheit, mert munkanélküli segélyt kell fizetni, ha nem, akkor erős mozgalmak kényszerítik erre az államot. De hol? Csak ott, ahol a munkásság megmozdulhat. Ahol a munkásság béklyóba van verve, pl. Horthyországban, ott a munkanélküliség lehet akármilyen nagy, munkanélküli segélyt az állam mégsem fizet.

De nemcsak a demokrácia értékelésének ez az ellentéte választ el bennünket a kommunistáktól. Tévesnek tartjuk azt az álláspontot, mintha egymást kizáró ellentét volna diktatúra vagy demokrácia, forradalom vagy reform között. Az európai munkásmozgalmat a közeljövő tapasztalatai meg fogják tanítani arra, hogy a politikai forma nem döntő. (Ezt különben Varga tudományos könyvében elismeri. Tömeghasználatra szánt cikkeiben mást mond.) Ha a demokrácia külső formái mellett lehetséges volt két olyan homlokegyenest ellenkező alakulat, mint a Károlyi-féle és a Horthy-féle, akkor nem tartjuk elképzelhetetlennek azt sem, hogy a demokrácia külső formája mellett megvalósuljon akár a proletariátus diktatúrája is. De nem tartjuk ellentétesnek a forradalom és a reform fogalmát sem. Különböző korszakok szerint a társadalmi reformnak különböző az üteme. Egyszer igen gyors, s akkor forradalminak nevezzük, másszor lassúbb. És ha nem lehet vagy nem kell forradalmat csinálni, akkor őrültségnek tartjuk a reformmunka elől való elzárkózást. Általában szerencsétlen politika a dupla vagy semmi módszere, a politikai hazárdjáték.

Igenis valljuk, hogy a Horthy diktatúrájánál jobb [az] olyan demokrácia, amely megadja a munkásmozgalomnak a szocializmus irányában való fejlődés lehetőségét. Igenis jobb az olyan politikai rendszer, amely a háború és reakció rémét elhárítja Magyarország és a környező államok felől. Nagyon kicsinyes és nagyon harmadrangú kérdés, hogy a munkásmozgalom régi vezetői közül kik fognak föltámadni, és kik nem. De nagyon fontos dolog, hogy maga a magyar proletariátus föltámadjon. És e föltámadás lehetőségének útjából elhárítani minden akadályt, megtenni a szocialista alapelvekkel összeférő munkát, forradalmibb kötelességteljesítésnek tartjuk, mint a legszebb frázisoknak a legerősebb hangon való eldörgését.

Forradalmi pozitivizmus
A forradalmak olyanok, mint a háborúk. Ha lehetetlen a célkitűzésük, az eredmény: vereség. Nemcsak a háborús politikának, a forradalmi politikának is megvannak a maga Ludendorffjai. Azok, akik a kívánságot azonosítják a lehetőséggel. Azok, akik megvalósíthatónak hisznek mindent, ami szívök vágya. Azok a veszedelmes álmodozók, akiknek az álmukból való fölébredését ezrek fizetik meg azzal, hogy soha többé nem ébrednek föl. Az európai forradalmak lehetőségét sokban másképp látjuk, mint Lenin, de valljuk nézetét a forradalmi bűnről. A munkásság előcsapatát, avant-garde-ját döntő küzdelembe vetni, mielőtt a széles tömegek támogatása biztosítva lenne – és hozzátesszük: mielőtt a külpolitikai helyzet erre módot adna –, ,,nemcsak butaság, hanem bűn”. Ennek a bűnös forradalmi politikának véget kell vetni. Nagyon jól tudjuk, hogy az emigráció a maga szenvedéseivel nem megteremtője a józan mérlegelésre alkalmas hangulatnak. Sőt ellenkezőleg. Az emigráció nagyon alkalmas talaja a Messiás-várásnak. De aki Krisztus születése után a XX. században nem az őskereszténységhez hasonlatos messianizmust, hanem tudományos szocializmust kíván, annak a Messiás jövetele helyett rideg társadalmi tényekkel kell számolnia. A Messiás-váró szocializmus helyett forradalmi pozitivizmust, a lehetőségeket számbavevő politikát kell hirdetni. Még akkor is, ha ez nem népszerű. Aki nem tapsokra váró demagóg, hanem komoly szocialista politikus, annak szembe kell szállni, ha a tömeg érdekeiről van szó, a tömegek pillanatnyi hangulatával.

 

[1] Világosság, 1920. augusztus 4. (I. évf., 10. sz.), 159. skk. o. – A szerk.