Ultimátum a KB-hoz[1]
A KMP bécsi helyi csoportjának alulírott tagjai a legutóbbi pártesemények kapcsán a következőket hozzák a KB tudomására:
A III. Internacionálé K[omitee]-ja által kinevezett KB kisebbsége lemondván a mai csonka KB egyedül a volt pártépítő frakció sorából kerül ki. Ez a csonka KB, mely a hatalmat így teljesen a kezében tartja, ahelyett, hogy a K[omitee] által a magyar kérdésben hozott, és általa büszkén magáénak vallott tézisek szellemében dolgozna, mindjárt legelső intézkedéseivel bebizonyította, hogy kizárólag régi pártfrakció szempontok és elvakult gyűlölet vezetik. Szervezeti kérdésekben, politikai állásfoglalásában nemcsak a moszkvai tézisekkel, nemcsak a nemzetközi xxx tételekkel, hanem a józan ésszel és az egész munkásság erkölcsi felfogásával is szembehelyezi magát. Ezzel nemcsak pártérdeket sért, de a párt exisztenciáját is kockára teszi.
A csonka KB utóbbi ténykedése közül csak a legkirívóbbakat szögezzük le.
1) A csoport szervezésénél nem veszi figyelembe, hogy a KMP illegális párt, és a proletariátus avant garde-ja. Így kerülnek a wieni csoportba teljesen gyanús emberek, anélkül hogy tudnák, ki ajánlotta őket. És így maradnak ki régi kommunisták (megsebesült vörös katonák, börtönben agyonkínzott, igazi kommunista magatartást tanúsított emberek) csak azért, mert Landler és Hirossik elvtársak ajánlották őket.
2) Bettelheim Ernőt felfüggesztette egy évre tagsági jogától azért, mert mint saját szószerinti határozatuk mondja: „a KMP érdekeire káros magatartást tanúsított”.
3) Hamburger Jenőt egy olyan ügyben, mely felderítve egyáltalán nincs, a vizsgálat tartamára felfüggesztette tagsági jogától, holott egy ilyen indítvány előző ülések egyikén pártépítő frakció tagok elvetették [sic!], és kimondották, hogy vizsgálat nélkül ezt megtenni nem lehet. Azóta semmiféle változás ebben az ügyben be nem állott, ezeknél ékesebb bizonyíték arra, hogy magára maradva most már saját, előző álláspontjukat is megcsúfolva semmi egyebet, mint személyes becsvágyukat hűteni, nem akarnak, nem kell. Kommunista pártban mindkét eset egyenlő a pártból való kizáratással.
Még ha nem régi és a mozgalomban érdemeket szerzett elvtársakról volna is szó, még ha nem lenne is egy saját, ellenkező határozat már ez ügyben, akkor is egyetlen ténybeli adat megjelölése nélkül az egyik esetben a „KMP érdekeire káros magatartás” címén, a másikban egy felderíteni meg sem kísérlett tényállás alapján kommunista pártból minden vizsgálat, sőt kihallgatás nélkül, de különösen a jelenlegi szituációban, elvtársakat kizárni olyan merénylet minden párttag legelemibb jogai ellen, és annyira magán viseli az elvakult, teljesen kritikátlan hatalmi tobzódás jellegét, hogy erre az útra tisztességes kommunista a csonka KB-t nem követi.
3)[2] [A csonka KB] Vágó Bélát vezető pozícióba helyezte, annak ellenére, hogy a wieni taggyűlés korrupció és fegyelemsértés miatt kizárta a pártból, és a moszkvai egyezmény is csak kegyelemből vette vissza azzal a kikötéssel, hogy a pártban működni nem fog. Ugyancsak illegális vezető helyre tette Pollacsek Lászlót, akiről ugyancsak a KB még három nappal ezelőtt valamennyi szóval egy ellenében azt állapította meg, hogy erre a munkára teljesen alkalmatlan és megbízhatatlan.
Mi egyéb ez, mint hogy ez a csonka KB most már semmiképp sem feszélyezve, pártfrakció-szempontokat helyezett a pártérdek helyébe, akkor, amikor nemcsak fontos, de az egész párt létét kézben tartó vezetői pozíciókat [sic!] ilyeneket helyezett?
4) Az építő frakcióhoz tartozott olyan párttagok[at], akiket Moszkvában egyhangú határozattal magyarországi munkára vezényeltek ki, más alkalmasabb, de nem az építő frakcióhoz tartozó elvtársak kidobásával wieni adminisztrációs munkára rendeltek ki annak ellenére, hogy az egész frakcióharc idején büszkén verték a mellüket, hogy minden pártépítő lemegy Magyarországba.
5) Mi, akik komolyan a moszkvai tézisek alapján állunk, a legerélyesebben tiltakozunk az ellen, hogy a csonka KB a Proletár okt. 28.-iki számában már nem a moszkvai téziseket, hanem Pogány József Három hamis jelszó című cikkének „marxista tendenciáit” kívánja a KMP jövendő munkája alapjának megtenni.
6) Különösen tiltakoznunk kell az ellen a „marxista irányváltoztatás” ellen, mikor annak első életmegnyilvánulása úgy lát napvilágot, hogy a budapesti tűzesetek alkalmából mindenki megdöbbenésére és felháborodására egyenesen a szenvedő munkásságot és a legújabban ártatlanul bebörtönzött áldozatokat denunciálja a rendőrség és a bíróság előtt, mondván, hogy „4. Annál veszedelmesebbnek tartja a Központi Bizottság a mai helyzetben ezt a félanarchista, félszindikalista irányzatot, mert a magyarországi szociáldemokrácia árulása és a forradalmi munkáspárt hiánya Magyarországon amúgy is hajlamossá teszi éppen a munkásság forradalmi rétegeit anarchista és szindikalista cselekedetekre. (A Franklin nyomda felgyújtása.)[”]
Ezekkel a pártot kompromittáló, veszélyeztető, a munkásságot denunciáló ténykedésekkel közösséget nem vállalhatnánk még akkor sem, ha azokat nem egy személyi gyűlölködésben elvakult csonka KB hozta volna. Az organizációs szabályok 49. §-a alapján sürgősen a III. Internacionáléhoz fordulunk,[3] követeljük mindezen intézkedések huszonnégy órán belül való visszavonását, addig, míg ez meg nem történik, a felelős pártmunkások ennek a KB-nak az irányítása mellett munkát nem végeznek.
Wien, 1921. okt. 30.-án.
Hamburger Jenő, Karikás Frigyes, Huszti Ferenc, Keglevich István, Katz Béla, Klein István, Fabik Károly, Katz Lipót, Weisz Miksa, Pallos Margit, Leicht Sándor, Springer Béláné, Lang Lajos, Forgó István, Szabó Kornél, Lengyel Gyula, Spitzer György, Duczynska Ilona, Szilágyi Ilona, Palkovits [?] János, Oberster Károly, Benedikt Ottó, Klein Arnold, Klein Károly, Ormos Erzsébet, Csillag László, Hay Mihály, Krausz Lajos, Szántó Zoltán, Friedenfeld Jenő, Mannheim Ernő, Krausz József, Kelenné Fried Jolán, Springer Béla, Horti Emil, Löwenger [?] Arnold, Singer Ernő, Ingusz Rezső, Munk Sándor, Csillag József, Kondor [?] Béla, Grünfeld Sándor, Hajtay Ferenc, Illés Béláné, Jakab József, Hoszki [?] Erzsébet, Illés Arthur, Landler Jenő, Garai Károly, xxx László, Őri Károly, Rudas László, Papp Sándor, Zsxxx János, Révész xxx, xxx Jenő, Fogarassi [sic!] Béla, Szalkai [?] Géza, Fodor József, Káldor György, Bodnár Béla, Kolozsi Sándor, Hirossik János, Derkovits Jenő, Hajós Edith, Sallai Imre, Dancinger [?] Ferenc, Vajda Ignác, Herskovits Ignác, Gold Géza, Tölgy Lászlóné, Pintér István, Király Albert, Szabó Ferenc, Bozsó Dániel, Kovács Miklós, Andics Margit, Papp Gyula, Vince András, Ronzig [?] József, Farkas Antal, Nyisztor József, Lukács György, Sarlay Sándor, Rob Géza, Lehrreich József, Rózsa Ede, Doczy [?] Pál, Steiner Mór, Pomcisel [?] József, Váradi Irma, Révai József
[Függelék az „Ultimátum”-hoz: A KMP bécsi helyi csoportjának memoranduma a Komintern Végrehajtó Bizottságához (1921. szeptember 30.)][4]
A Végrehajtó Bizottsághoz!
Alulírottak az első mellékletként ehhez az irathoz fűzött, egy gyűlésen elfogadott határozat megokolásaként a következő memorandumot nyújtják át:
E memorandum aláírói a KMP bécsi helyi csoportjához, az emigrációban vezető szerepet betöltő csoporthoz tartozó aktív tagok túlnyomó többségét képviselik. E memorandum aláírói azok, akiket a VB a jelentésében „likvidátoroknak” nevez, közéjük tartoznak azok, akik azt a Kommunismus című lapot csinálták, melyet ugyanez a VB túlzott „radikalizmusa”, „forradalmi türelmetlensége”, „az offenzívaelmélet irodalmi képviselete”, „holland irányzata” miatt beszüntetett. Ők azok, akiket a VB ülése „legrosszabb fajta centristáknak” nevez, és őket nevezi a KMP velük szemben álló csoportjának egyik fő vezetője anarchoszindikalistáknak – ám éppen ők azok, akiket, részben már a magyar diktatúra előtt, de különösen a diktatúra alatt és után mai rágalmazóik a legmegbízhatóbb magyar kommunistákként tartottak számon.
Az említett rágalmakra nem akarunk kitérni, fölhívjuk azonban a VB figyelmét arra, hogy informátorai ellentmondásokba bonyolódtak, és a legenergikusabban visszautasítjuk, hogy bennünket akár centristákként, akár likvidátorokként szidalmazzanak. A legnagyobb rosszindulat kell ahhoz, hogy a munkásmozgalomban mindeddig ismeretlen módon súlyos feltételek között dolgozó KMP-t valaki likvidátornak nevezze, pusztán azért, mert ezek között a rendkívüli állapotok között kivételesen destruktív módszereket használt (a földművelésügyi minisztérium nevében kiadott proklamáció stb.), figyelmen kívül hagyva egyébként világos és tántoríthatatlan kommunista politikáját. Mindenesetre a memorandum aláírói szükségesnek tartják hangsúlyozni, hogy az ilyen, a VB által hibásnak nevezett akciókért, illegális jellegüknél fogva, kizárólag a KB volt tagjait (Kun, Szántó [Béla], Landler, Lukács, Hirossik) terheli a felelősség, és az aláíróknak ezekről az akciókról tudomásuk sem volt.
E memorandum aláíróit a VB tévesen nevezi a KMP egyik frakciójának, mert soha nem alkották és most sem alkotják a KMP frakcióját, hiszen körükben a kommunista pártok minden taktikai és szervezeti iránya képviselve van. És egyetlen blokkba tömörítette őket a cél, hogy megvédelmezzék a KMP-t azzal a csoporttal szemben, amely kirekesztette magát a pártból, és lerombolni akarta és akarja azt.
Nem vagyunk frakció; de nem frakció az ún. „pártépítő frakció” sem, mely Kun és Pogány vezetése alatt állt, és áll még most is, hanem az utóbbi olyan külön párt a KMP-ben, amely annak lerombolása érdekében jött létre. Mert egy frakciónak meglehet a saját véleménye taktikai és szervezeti kérdésekben, és a párton belül harcolhat annak megvalósulásáért, egy frakció nem követhet a párt ellenében, a párton kívül valamiféle külön taktikát, nem hozhat létre a pártétól elütő, a párttal szemben ellenséges önálló szervezetet – szervezeteket, melyek olyanokat is fölvesznek, akik egyáltalán nem is tagjai a pártnak.
Itt már nem egyszerű fegyelemsértésről van szó, még csak nem is többszörös fegyelemsértésről, hanem a párt semmibe vételéről és megrágalmazásáról, anyagi jellegű visszaélésekről, politikai és személyes korrupcióról, a párt illegális szervezeteinek lerombolásáról és az illegalitásban dolgozók legnagyobb fokú veszélyeztetéséről.
Konkrét vádakat emelünk a „pártépítő frakció” tagjai, de különösen vezetője, Kun Béla ellen, és bizonyítjuk is e vádakat. Konkrét vádakat, melyek legkisebbike is a fegyelemsértések olyan halmozására utal, mely példa nélkül áll a kommunista pártok történetében, és amely nem maradhat büntetlenül, és semmiképp sem jutalmazható azzal, hogy a VB a KMP-t olyan KB vezetése alá helyezi, melynek többségét azok alkotják, akiket ilyen súlyos vádakkal illetünk.
Lehetetlen, hogy a VB, amelyik fegyelmezett, centralizált KMP-t [akar], és a Komintern téziseinek a megvalósulását [szeretné látni], ne vizsgálja meg lelkiismeretesen és alaposan a vádakat, melyeket az új, a VB által kinevezett KB és a vezetése alatt álló csoport ellen emelünk. A vádakban hivatkozott tények mind ez idáig lehetetlenné tették, és ma is lehetetlenné teszik még – a VB szerencsétlen döntése folytán –, hogy a KMP-ben helyreálljon a fegyelem, kiküszöbölődjék a korrupció, létrejöjjön a vezetés iránti nélkülözhetetlen bizalom, hogy tehát a KMP-ből valódi kommunista pártot csináljunk. Nem frakcióharcról, emigrációs torzsalkodásról van szó, hanem konkrét vádakról, és ezek kapcsán a KMP létéről vagy nemlétéről, valamint a KMP-ből az Internacionáléba emigrált és ott katasztrofális veszélyt jelentő „vezetőkké” előlépett politikai kalandorok ártalmatlanná tételéről.
Azok a taktikai és szervezeti javaslatok – a kommunista szakszervezetiek árulkodó kilépése a SZDP-ből, kiszolgáltatásuk ezáltal a fehér terrornak, az emigráció tömeges átültetése Magyarországra, azonnali illegális kongresszus –, melyeket Kun Béla és Pogány József (az akkor még egyáltalában nem is létező pártépítő frakció nevében) a VB elé terjesztettek, és amelyeket a VB a KMP számára készült és helyes irányelveiben figyelmen kívül hagyott, minthogy fölismerte kalandor voltukat, csak lepléül szolgáltak egyesek korrupt hatalmi törekvéseinek. Ezekkel az elvi köntösbe bújtatott rágalmakkal sikerült a VB-t megtéveszteni és elterelni a figyelmét arról, hogy itt nem elvi kérdésekről van szó, hanem olyan „kommunista” politikusokról, akik éppoly készek a szociáldemokratákkal együttműködni, mint az offenzívaelméletet a gyakorlatba átültetni (Kun Béla), az imperialista világháborút dicsőíteni avagy az emigrációban Kun Béla eltávolítását követelni, mint aztán Kun legbizalmasabb hívéül szegődni és megtisztítani a KMP-t a kommunistáktól (Pogány József) aszerint, ahogy éppen az adott pillanatban személyes hatalmi és anyagi törekvéseiknek megfelel.
1918 őszén a magyar burzsoá állam összeomlása, a polgárság teljes fejetlensége, a magyar szociáldemokrácia példátlan gyávasága lehetővé tették Kun Béla számára, hogy a szervezetileg éppen, hogy létrejött KMP-nek korrupcióval fertőzött, dezorganizáló taktikai irányt szabjon. Amikor a szociáldemokrácia végleges összeomlása Magyarországon nem talált más osztályra, mely a hatalmat átvenni képes lett volna, mint a proletariátusra, és nem volt más remény a hatalom megtartására, mint az izmosodó KMP, Kun március 21-én oly értelemben paktált le, a KMP megkérdezése nélkül, az MSZDP-vel, hogy a KMP-nek egyszerűen meg kell szűnnie. És ahogy e döntő lépés megtételekor összecserélte a pártot saját személyével, úgy akadályozott meg a diktatúra alatt is minden a kommunisták megszervezésére irányuló kezdeményezést, és működött együtt a szociáldemokratákkal, a Vörös Hadseregben és a diktatúra minden más intézményében háttérbe szorítva a kommunistákat. A különösen Böhmmel és Weltnerrel való szoros együttműködésben olyan messzire ment, hogy a kommunisták tudta nélkül megbízta őket és Ágoston Pétert, tárgyaljanak Bécsben az antanttal a diktatúra föladásáról.
A diktatúra idejéből Kun Béla bűntetteinek láncolatából röviden csak azokat a tényeket soroljuk föl, melyek különösen világosan jellemzik őt:
1) A júniusi pártkongresszus idején Haubrich (hadügyi népbiztos és Budapest városparancsnoka) erősen hajlott a szociáldemokratákhoz. Kun illegális pénzekkel megvesztegette a népbiztos Haubrichot. Guth Antal és Sallai elvtársak látták a (30.000 koronáról szóló) nyugtát Korvin Ottó kezében, és Korvin azt mondta Sallainak, hogy ezzel Haubrich meg van vásárolva. És Guth hallotta a dologról Kun és Pór megjegyzését: így kell ezt csinálni.
2) Nem csoda, hogy amikor Korvin a június 24-i ellenforradalom kitörése előtt több nappal figyelmeztetett az ellenforradalom veszélyére és arra, hogy Haubrich kettős játékot játszik, Kun semmit nem csinált, és az ellenforradalom – minthogy semmiféle előkészület nem történt – csupán saját szervezetlenségén bukott meg.
3) Miután június 24-én Haubrich árulása nyilvánvaló lett, Kun megegyezett Landlerrel, hogy Landler a Kormányzótanácsban Szamuely Tibort fogja városparancsnoknak javasolni; Rudas László ebben az értelemben írta meg a Vörös Újság vezércikkét. Landler valóban ebben az értelemben szólalt fel a Kormányzótanácsban. Böhm ellenezte – és Kun, megegyezés ellenére, Böhmhöz csatlakozott.
4) Amikor a románok támadása kibontakozott, és Böhm és emberei Kun megbízásából már Bécsben tárgyaltak, egy szerdai napon, két nappal a diktatúra bukása előtt, a kommunista népbiztosok többsége – Kun, Pogány, Hamburger, Lukács, Guth – a frontra ment (Landler mint főparancsnok ott volt már). Ott megegyeztek abban, hogy a szolnoki ellentámadás sorsának eldőltéig Budapesten semmilyen irányban nem döntenek. Kun, miután az egyik szárnyról kedvezőtlen híreket kapott, még csütörtökön visszament Budapestre. Ott az antanttal kötött szerződés alapján megállapodott Weltnerrel a lemondásról, és még csütörtök éjjel ebben az értelemben informálta a Budapesten maradtakat. A szolnoki ellentámadás csütörtök este indult meg, és már bizonyos katonai sikert ígért, amikor pénteken megérkezett a frontra a hír, hogy Kun és a hamisan tájékoztatott és jórészt szocdemekből álló Kormányzótanács lemondott, Szolnokot a lemondás után visszafoglaltuk.
5) Bár Kun mind Bécsben, mind a fronton és Budapesten a bukás előkészítésén fáradozott, arról nem gondoskodott, hogy a teljesen az ő ellenőrzése alatt álló és Pór Ernő vezette, az egész államapparátussal rendelkező illegális szervezet a kommunistáknak, a későbbi illegális munkát lehetővé téve, legalább illegális papírokat szerezzen.
6) A diktatúra bukása után Kun elkezdett a Bécsben lassan megalakulni kezdő párt munkája ellen intrikálni. Amint megjelent Bécsben a Vörös Újság, és az internált Kunnak az a benyomása támadt, hogy a kint tevékenykedők önálló munkája veszélybe sodorhatja személyi diktatúráját a KMP-ben, rágalmazva, gyanúsítgatva és az értelmiségiek ellen uszítva intrikákba és támadásokba fogott a párt ellen. Akkoriban Pogány József vezetésével többen voltak azon az állásponton, hogy a pártot Kun Béla kizárásával kell megalapítani. De az emigrált forradalmi vezetők többsége fönn akarta tartani a Kunnal való együttműködést – annak ellenére, hogy ismerték bűneit, és tudták, hogy Kun és szűkebb környezete ezalatt az internálásban a párt maradék megmentett vagyonát privát célokra tartja vissza és használja föl, miközben a párt legnagyobb szükséget szenvedi –, abban a reményben, hogy mégiscsak sikerül őt a pártfegyelem betartására kényszeríteni, és sikerül így a magyar forradalom révén nemzetközileg elterjedt Kun-legendát a forradalom szolgálatába állítani. Így jött létre az a KB, amelyik a kongresszusig a pártügyeket irányította, és amelyikkel szemben Kun fegyelmezett együttműködésre kötelezte magát. [Aztán] Moszkvába ment, és hónapokon keresztül nem törődött a magyar párttal, még életjelt sem adott magáról. Amikor azonban egy különféle csalásai miatt kiközösített és Kun környezetéhez tartozó párttag, Münnich, az itteni pártról rágalmazó híreket hozott Moszkvába, és sikerült Kun előtt oly színben tüntetni föl a dolgokat, mintha Kun személyes pozíciója veszélybe került volna a KMP-ben, akkor Kun és csatlósa, Rudnyánszky – anélkül hogy a KB-val előzőleg fölvette volna a kapcsolatot, anélkül hogy engedélyt kért volna, vagy jelezte volna kritikáját, holott tagja volt ennek a KB-nak, és külön is szolidarisztikus föllépésre kötelezte magát vele szemben –, a moszkvai Vörös Újságban vádaskodó cikkekkel léptek föl, amelyek elsősorban azt a célt szolgálták, hogy Kun általuk megsemmisíthesse a pártvezetés autoritását. A cikkeket a KB háta mögött mindenfelé szétküldték, és amikor már a magyar parlamentben is fölolvasták, a dolog következménye az lett, hogy illegálisan dolgozó salgótarjáni elvtársainkat letartóztatták. Amikor a magyar párt erre a támadásra egy Kun szerepét és szándékait leleplező memorandummal felelt, akkor előbb a márciusi akció érdekében végzett munkájának ürügyén kezdett intrikálni a párt ellen, majd utóbb egy váratlan esemény nyílt támadásra késztette.
Egyik legbizalmasabb híve, Vágó Béla ellen a KMP vizsgálatot indított, mert ismertté vált, hogy Kun Bélától Moszkvából privát célokra két és fél kiló aranyat kapott. Ezt a küldeményt Kun levele kísérte, melyben közölte barátjával, hogy „a küldemény nem a III. Internacionálé pénze, hanem egy korábbi rekvirálásból származik”. A vizsgálat eredménye (a vizsgálat jegyzőkönyvét mellékeltük) hatalmas fölháborodást váltott ki a pártban Kun ellen, és Kunt informálták arról is, hogy a párt tagjai immár nem hajlandók tűrni korrupt és a pártot is korrumpáló módszereit.
Ekkor átment támadásba. Vádaskodó és rágalmazó memorandumban fordult a VB-hez, és terjeszteni kezdte memorandumát a hívei között. „Pártot akarunk” címmel Pogány Józseffel egyetemben a memorandumot egyéb rágalmazó iratok kíséretében röpiratként is kiadta. A memorandumra támaszkodva megalakította, „elvi és taktikai okokból”, a „pártépítő frakciót”.
A párt tudomása nélkül, a párttól független anyagi eszközökre támaszkodva, futárokat és ügynököket tartottak fönn. Több hívüknek, illetve olyanoknak, akiket meg szándékoztak nyerni, nagyobb pénzösszegeket küldözgettek Berlinből; a magyar párt képviselőiként olyan embereket küldtek a Világkongresszusra, akik sohasem vettek részt a munkásmozgalomban.
A frakció hívei a párt utasításait nem hajtották végre; pártalkalmazottak a jelentéstétel teljes mellőzésével hagyták el a helyüket.
Kun és a frakció privát ügyeiben felhasználták és tönkretették a párt illegális útjait.
Budapesten és más magyarországi helységekben megpróbáltak önálló illegális szervezeteket létrehozni.
Ily módon az egész pártra széthullást, zűrzavart és korrupciót hoztak. A tények fölsorolhatatlan tömegéből jellemzésül megemlítünk néhány konkrét esetet a mellékletben.
A VB, melyet a pártépítő frakció által mutatott „forradalmi türelmetlenség” és a pártépítők rágalmai megtévesztettek, hagyta, hogy a KMP és e frakció között dúló harc taktikai és szervezeti térre terelődjék, és ezzel, a helyzet tökéletes nemismeretében, kiszolgáltatta a magyar pártot a forradalom parazitáinak. A KMP az emigráció nehéz körülményei között is sok mindent tett, és a magyarországi jelenségek elégséges bizonyítékai annak, hogy illegális munkája révén bejutott a fehérterror sáncai mögé. A VB irányelvei nem tartalmaznak mást, mint amit a párt kommunista többsége és maguk az alulírottak is helyesnek tartanak. Mert hazug rágalom, hogy nem akartuk centralizálni az illegális munkát, amint ez lehetségessé válik, hazugság továbbá az az állítás is, hogy az emigrációból ne tért volna haza, ahogy a szükség kívánta, és a lehetőségek engedték, sok elvtársunk. A szervezést és nevelést mi nemcsak meghirdettük, hanem sikerült is az emigrációban a KMP számára fegyelmezett, tudatos magot létrehoznunk – melynek cselekvőképességét a „pártépítő frakció” most zúzta szét.
Alulírottak mindig tartották magukat a pártfegyelemhez, és nem csak, hogy kötelezőnek tartják magukra nézve a VB általuk is helyesnek tartott irányelveit, de még az új, a VB által kinevezett KB tekintetében is a pártfegyelemhez igazodnak, bár ez a KB a KMP általános és teljes bizalmatlanságával találkozik.
Mindazonáltal fölszólítjuk a VB-t, sürgősen küldjön vizsgálóbizottságot Bécsbe, ahol rendelkezésre állnak a tanúk, és rendelkezésre áll a bizonyítóanyag, és tegye mérlegre súlyos vádjainkat.
A párt tagjai általában ismerik a pártépítő frakció, s különösképp Kun bűneit, és a kinevezett KB többsége iránt érzett bizalom tökéletes hiánya, a pártépítő frakció tagjai iránt érzett tökéletesen jogosult bizalmatlanság a vizsgálat során hozott döntésig megakadályozzák, hogy a KMP-ben komoly forradalmi munka folyjék, és gátat vethessünk a bomlási folyamatnak.
Az új KB első tette megérkezése után az volt, hogy a kizárás terhe mellett megtiltsa a vádirati anyag pertraktálását, és csak alulírottaknak engedélyezte, hogy vádjaikat a VB elé terjesszék. Ez a tilalom és alulírottak szigorú fegyelmezettsége vonja maga után, hegy ez a memorandum nem az emigrációs párt túlnyomó többségének aláírásával ellátva jut a VB elé.
Vádjaink ettől azonban mivel sem kevésbé súlyosak, s mivel sem kevésbé sürgető kötelessége a VB-nek, hogy vizsgálat tárgyává tegye e vádakat, s különösen Kun Béla forradalmi múltját, hiszen épp most bizonyosodott be ismételten, hogy nemcsak a magyar pártot, de az Internacionálét is rendkívüli veszélyek fenyegetik, ha nem teszi ártalmatlanná ezt a kalandor gyülekezetet.
Bécs, 1921 szeptember 30.
Lengyel Gyula s. k., Guth Antal s. k., Huszti Ferenc s. k., Karikás Frigyes s. k., Szántó Zoltán s. k., Bozsó Dániel s. k., Bodnár Béla s. k., Singer Ernő s. k., Gyetvai János s. k., Nyisztor József s. k., Sallai Imre s. k., Háy Mihály s. k., Bogdány Simonné s. k., Fabik Károly s. k., Hajtay Ferenc s. k., Papp Gyula s. k., Láng Lajos s. k., Bettelheim Ernő s. k., Illés Artúr s. k., Springer Béla s. k., Benedikt Ottó s. k., Hamburger Jenő s. k., Horti Emil s. k.
Azzal a megjegyzéssel, hogy a proletárdiktatúra alatt esett dolgokról nincs közvetlen tudomásunk: Katz Béla s. k., Katz Lipót s. k.
I. melléklet
A megbeszélés résztvevői tudomásul veszik a párt küldötteinek a KMP ügyében tett jelentését.
A gyűlés egyetért a VB által rögzített tézisekkel, sajátjává teszi azokat, és mint a párt jövendő tevékenységének irányelveit kötelezőnek tekinti őket magára nézve. Annál is inkább, mert a tézisek alapgondolata és az egyes gyakorlati, taktikai kérdésekben elfoglalt álláspontja egybevág a gyűlés tagjainak korábbi fölfogásával.
A KB összetételét és a helyettesítési rendszert illetően a gyűlés teljes mértékben osztja és fönntartja azokat a kifogásokat és meggondolásokat, melyeket a párt küldöttei a magyar ügy vizsgálatával megbízott bizottság elé tártak; de fegyelmezett párttagokhoz illően tudomásul veszi a tényeket mint egy olyan fórum döntéseit, melyet minden párttagnak el kell fogadnia. A frakcióharcot a pártépítő frakció tagjai robbantották ki, a gyűlés azonban belátja, hogy a harc olyan állapotokat teremtett, amelynek fönnmaradása lehetetlenné teszi a sikeres pártmunkát. Fegyelmezett magatartásukkal, azzal, hogy meghajolnak a VB döntése előtt, hozzá akarnak járulni a harc lezárulásához és a közös pártmunkához, és fegyelmükkel és pártmunkájukkal akarják megmutatni, hogy a VB által rögzített ideiglenes program valóban a gyűlés résztvevőinek régi, meggyőződéssel hirdetett programja. A VB döntésének a kérdéskörben ideiglenes jellege van, mert csak a KB által kivitelezendő és összehívandó pártkonferenciáig érvényes. Ez a konferencia fog a szervezeti formáról, taktikáról és vezetésről véglegesen dönteni. E döntésig a gyűlés minden résztvevője kötelességének tartja azért dolgozni, hogy a tézisek gyakorlati megvalósítása biztosítva legyen, a pártfegyelem újból megszilárduljon, hogy a párt a megváltozott, napról napra nagyobb aktivitást követelő magyarországi helyzetben forradalmi kötelességének eleget tehessen.
1. A gyűlés meglepetéssel veszi tudomásul, hogy a pártépítő frakció többséget kapott, annak ellenére, hogy Kun Béla és elvtársai nem elvi okokból kezdeményezték a pártkonfliktust, és hogy az Internacionálé olyan programot adott, amelyik tulajdonképpen a mi programunk, és amelyből a pártépítő frakció téziseinek minden olyan része kimaradt, amely a pártot és a magyar proletariátust katasztrófába sodorhatta volna.
[2.] Ez már csak azért is lehetetlen helyzet, mert a pártépítő frakció és különösen annak vezetői példátlanul megsértették a pártfegyelmet, példa nélkül álló pártbeli és szervezeti rombolást végeztek. A pártépítő frakció nemzetközi futárszolgálatot tartott fenn, a pártot szidalmazó röpiratokat adott ki, lerombolta a párt magyarországi illegális szervezeteit, tönkretette a párt illegális útjait, szabotálta a párt rendelkezéseit, illetve ellenük dolgozott, éspedig az illegális munkában is. Lehetetlen megengedni, hogy ilyen hihetetlen kihágások és eljárások nemcsak, hogy büntetlenek maradjanak, hanem hogy a VB most a döntése révén a pártépítő frakció mindezekben az ügyekben az élen járó vezetőinek helyet biztosítson, sőt, többséget adjon a KB-ban.
3. A helyettesítő emberek rendszerét egészében véve meg kell szüntetni. Aki a pártmunkát vezeti, annak részt kell vennie benne, és megengedhetetlen, hogy valamilyen frakciós érdemeikért olyan egyének jutalmaztassanak, akik fegyelemsértéseiktől eltekintve soha nem hallattak magukról a munkásmozgalomban.
4. Ezért, és mert a személyi összetétel nem felel meg annak a követelménynek, melynek egy forradalmi párt vezetése meg kell hogy feleljen, ti. annak, hogy bírnia kell a párttagság és a magyar kommunista munkásság bizalmát – a gyűlés résztvevői nem látják biztosítottnak a párt cselekvőképességét. Mi több, félő, hogy a párt nemcsak, hogy nem fogja tudni rövid időn belül kiheverni a sebeket, melyeket a pártépítő frakció ütött rajta, hanem újabb katasztrófák elé néz.
Mindezeket összefoglalva a gyűlés memorandumot kíván a VB-hez intézni annak érdekében, hogy a VB mielőbb változtassa meg döntésének a KB összetételére vonatkozó részét, és mindazokat, akiknek részük volt a párt dezorganizálásában, felelősségre vonja, és szigorúan megbüntesse, mert enélkül lehetetlen, hogy a pártfegyelem újból megszilárduljon.
II. melléklet
Néhány tény a pártépítő frakció ténykedéséből
1. A párt legális és illegális szerveinek lerombolása
1. Kun és Rudnyánszky a pártot szidalmazó moszkvai cikkeiket a pártvezetésbe vetett bizalom megrendítése érdekében, a párt tudta nélkül terjesztették a legális és illegális szervezetekben.
2. Saját, jól fizetett frakciós alkalmazottakat és futárokat (Pollacsek, Lipschitz) tartottak, akik Kunra hivatkozva gyakran szembehelyezkedtek a pártfegyelemmel. A párt illegális útvonalait frakciós célokra használták, ami néhány alkalommal (xxx) a vezetők letartóztatását és az útvonal kompromittálódását vonta maga után. Említett Pollacsek a párt illegális alkalmazottait pénzzel korrumpálta (10.000 Kr.), és ezzel az illegális technikai apparátus egész munkáját illuzórikussá tette.
3. A frakció tagjai, pártalkalmazottak (Feldmann, Székely, Vágó) minden értesítés nélkül elhagyták a legális pártapparátusban elfoglalt helyüket, hogy Kun Béla utasítására Berlinbe utazzanak. Feldmann, a jelenlegi KB tagja, amikor hazatérése után felelősségre vontuk, kijelentette, a KB egyes tagjainak (Kun Bélának) az utasítását követte. Ulrich, aki jelenleg a KB póttagja és a legidősebb az emigrációban, az elvtársak megtévesztésére Berlinben Magyarországról érkezett küldöttként léptette őt föl. Az egész társaság a párt illegális útvonalait használta. Visszatérésükkor a cseh határon Székely Bélát és Vágó Bélát letartóztatták, és ők minden ok nélkül azonnal feltárták népbiztos voltukat, nagypolitikai ügyet csináltak a dologból, ami a cseh hatóságokat arra indította, hogy megerősítsék a határ őrizetét. Székely Béla, a jelenlegi KB aktív tagja, kezelte a pártkasszát. Amikor elutazott, nem számolt el, noha Katz Lipót elvtárs, a párt ellenőre két hónapja követeli tőle az elszámolást. A legális és illegális nyugtákat a lakásán hagyta, ahol a bécsi rendőrség hiánytalanul meg is találta őket, és így pontos információkhoz jutott a párt legális és illegális szervezeteiről. Ez a lelepleződés lehetetlenné tette egyes elvtársak legális itt-tartózkodását, ami munkalehetőségüknek is véget vetett (Karikás). Ugyanez a Székely nem csak aktív KB-tag lett, hanem a párt anyagi ügyeinek ellenőre is.
A pártépítő frakció a párt tudta és jóváhagyása nélkül tucatjával vezényelte át a párt illegális munkásait Berlinbe és Moszkvába. Illegális összekötőnket például, akinél a magyarországi címek is voltak, a Magyarországgal való kapcsolat jelentős állomását alkotó Losoncról a párt megkerülésével táviratilag vezényelték át Prágába, majd onnan Berlinbe, ahol két másik elvtárssal egyetemben letartóztatták őt. Aminek következtében a Losoncról Magyarországra vezető út négy hétig használhatatlan volt. Ezzel összefüggésben és egy időben felolvasták a magyar parlamentben Kun Béla állítólagos levelét, szénbányákat szálltak meg Salgótarján környékén, pártbizalmiakat tartóztattak le, és megtalálták náluk Kun Béla levelét. Feketének és más bányászelvtársaknak szökniük kellett, és megszakadt az illegális kapcsolat. A már többször említett Pollacsek tavaly decemberben Losoncra érkezett, és megismerkedett az illegális apparátussal. Ottani ténykedéséről egy pártbírósági határozat megállapította, hogy Pollacsek alkalmatlan az illegális munkára (polgári ügyvédekkel működött együtt), arra azonban alkalmasak voltak a losonci illegális szervekről szerzett ismeretei, hogy a pártépítő frakcióval közölje őket.
Pécsett, az illegális munka szempontjából a jugoszláv megszállás idején a legfontosabb városban Fenyves László a következőket terjesztette egy írásában: „a Kun Béla vezette frakció nevében felszólítom az ifjúmunkásokat, határolják el magukat a Komor Imre-féle vezetéstől” stb. Komor volt a párt hivatalos felhatalmazottja. Ugyanez a Fenyves nyíltan, kijelentette, hogy a pártépítő frakció megbízásából dolgozik, és arra bírt rá elvtársakat, hogy a párttól az illegális munka céljaira pénzt kérjenek, de ne engedelmeskedjenek az utasításoknak. Rudnyánszky Endre a KII VB-jéhez küldte Kovács Bélát, hogy azonnal jelentkezzék jugoszláviai munkára, utazzon Pécsre, és szervezze meg a baranyai ifjúmunkásokat a pártépítő frakció számára. Ez a Kovács Béla egy évvel korábban Bécsben pártpénzeket sikkasztott el, és miután a szociáldemokrata Világosságban saját nevével jegyezve cikket írt a somogyi mozgalomról, Berlinbe utazott, ahol az apja, Kovács Miksa segítségével – aki, annak ellenére hogy közismerten jobboldali szociáldemokrata volt, a párt tudtán kívül párttitkárként volt alkalmazásban – Moszkvába utazott tovább. Azóta Kovács Miksát hűtlen pénzkezelés miatt elbocsájtották.
Egy Bruck nevű egyén, akinek pártpénzek eltűnése és csempészek kifosztása miatt szöknie kellett Pécsről, két héttel a szökése után újfent feltűnt Pécsett és Szigetvárott, a pártépítő frakció nevében röpiratokat terjesztett, és a frakció érdekében agitált olyan emberek körében, akik még csak nem is tartoztak a párthoz. Szlovákiában (Kassán, Munkácson stb.) a frakcióhoz tartozó párttagok párton kívüliek előtt beszélték meg a párt illegális szervezetének kérdéseit. Kun és Rudnyánszky cikkeit különlenyomatban terjesztették.
Nyisztor József elvtársat a párt illegális titkársága augusztus végén (vagyis a VB döntése után) illegális magyarországi munkával bízta meg. Erről tudomást szerzett Ferenci nevű lakótársa, és azt a tanácsot adta neki, hogy összehozza Pollacsekkel (Kun felhatalmazottjával), aki a párt tudta nélkül a pártépítő frakció nevében külön feladatokkal fogja megbízni. A dolog lehetetlenné tette Nyisztor leküldését.
Ugyanez a Ferenci közölte Nyisztorral, hogy a pártépítő frakciótól kapott igazolásokkal és útlevelekkel felszerelt elvtársak érkeztek volna augusztus végén Oroszországból Magyarországra, a frakciónak a párttól független pártsejtjeihez.
A pártépítő frakció lerombolta a párt egész szervezetét, és ma sem szűnt meg tovább rombolni azáltal, hogy demagóg agitációt folytat a pártalkalmazottak ellen. Megvesztegetésnek nevezi a pártbeli alkalmazást, nem riadva vissza az értelmiségellenes és antiszemita [fordulatoktól] (olyan zsidó entellektüelek vezetése alatt, mint Kun, Pogány, Székely). Változatlanul rágalmakat szórnak a pártvezetésre – egyik hívük (Tell) lebeszélt egy elvtársat a Magyarországra való leutazásról azzal, hogy a VB a rendőrség kezére játssza az illegalitásban dolgozó elvtársakat.
III. melléklet
Korrupció és hűtlenül kezelt pénzügyek
2.[?] A párt szervezetének a tények korábbi csoportja révén röviden és nem is teljességre törekedve vázolt lerombolása és a független agitáció, az utazások megszervezése, könyvek és agitációs füzetek megjelentetése hatalmas összegekbe került. A KMP természetesen nem adott ilyen célokra pénzt. Van-e tudomása a VB-nek arról, honnan is származnak ezek a milliókra rúgó összegek, és ki ellenőrizte fölhasználásukat? A pénzosztogatás a legkülönfélébb kalandor, lumpenproletár és lumpenburzsoá elemeket vonzotta a pártépítő frakcióhoz, amelyik olyanokat is fölvett a soraiba, akik nem is voltak párttagok. Mi ez? „Centrista”, likvidátor vagy egyszerűen kalandor módszer: a KMP-t és az Internacionálét ellenőrzés nélkül osztogatott pénzekkel korrumpálni és a pártfunkciókba kommunista forradalmárok helyett konjunktúralovagokat ültetni?
2. Mellékelünk egy jegyzőkönyvet Kun és Vágó két és fél kg súlyú aranyérme-gyűjteményéről, amely privát célokra mint egy „korábbi rekviráció eredménye” érkezett Bécsbe.
3. Tudomásunk van arról, hogy Rákosi Mátyás jelentős összegekkel rendelkezett Prágában. A Kárpátalján letartóztatott Chlepko Ede pl. több ezer cseh koronát kapott tőle. Ugyanez a Chlepko Seidler Ernő révén 5000 koronát kapott Kun Bélától Berlinből. A pártépítő frakció később kizárni kényszerült Chlepkót a soraiból, mert munkások előtt egy, a szociáldemokratákat dicsőítő és a kommunistákat szidalmazó beszédet tartott. Dr. Simon Mózesnak, miután kizárták a csehszlovák párt kárpátaljai körzetének tagjai közül, 1000 koronát ajánlottak föl, hogy a moszkvai kongresszusra utazzon.
4. A Berlinből, Kun Bélától hazatérő Székely Bélánál a cseh határon való letartóztatásakor több mint 1000 svéd koronát, több ezer cseh koronát és több ezer márkát találtak. Ezzel az osztrák koronában számolva több mint félmilliós összeggel nem számoltak el a párt előtt. Honnan származik ez a pénz?
5. Hajdu Gyula, aki a pártépítő frakció póttagként a KB-ba delegált, a diktatúra bukása után Kaposvárt jelentősebb összeget vett magához. (Saját bevallása szerint 150.000 Koronát.) Amikor a párt egyik vezetője (Hamburger) 1920 elején tudomást szerzett a dologról, és Olaszországban összefutott vele, felszólította a párt nevében, hogy számoljon el, Hajdu végelszámolásként átadott a pártnak 500 dollárt. Amikor az emigrációnak tudomására jutott, hogy Hajdu Svájcban a saját nevére egy nagyobb összeget helyezett el, és amikor őt emiatt kérdőre vonták, Hajdu felszólította a KB-t, igazolja, hogy ő az 500 dollárral meggyőző módon elszámolt. Ezzel az igazolással fedezte magát a pécsi munkások előtt. Most, amikor Jugoszlávia Pécset átadta Magyarországnak, Hajdu azzal jelent meg a pártnál, hogy rendelkezésére áll még 1200 dollár a baranyaiak számára, amely összeg állítólag a pártpénzek kezelésénél az árfolyamdifferenciákból adódott. Megmagyarázta ugyanis, hogy a diktatúra bukása után a 150.000 koronáért idegen valutát vett, az elszámolásnál viszont nem ezt valutát adta oda, hanem a 150.000 korona akkori árfolyam szerinti ellenértékét. Ez a Hajdu, túl azon, hogy a pártépítő frakció delegáltjaként Moszkvában is bizonyos szerephez jutott, a baranyai kommunisták képviselőjeként egy szociáldemokratát hozott magával, név szerint Friedlt, annak a Bertrandnak a barátját, aki Peyer híve, és egy nyíltan Horthy mellett kiálló áruló.
6. A pártépítő frakció állandóan úton lévő tagjai – Münnich, Pollacsek, Zsoldos és Lipschitz – a forradalom parazitái, akiknek soha semmi közük nem volt a munkásmozgalomhoz. Ezek a futárok nagylábon éltek, amihez Berlinből kapták a pénzt; Pollacsek maga hencegett el vele, hogy minden útjára új ruhát csináltat. Münnich, Pollacsek és Lipschitz ellen már a korábbiakban kifogások merültek föl pártmunkájuk során. A kárpátaljai, szlovákiai és romániai illegális munkát a gyorsvonatból intézték, jól tartották magukat, és sikerült nekik a pártot a munkások előtt, akikkel különben kerülték az érintkezést, kompromittálniuk. Münnichnek, Kun Béla intim bizalmasának, korrupció tekintetében különösen gazdag múltja van az emigrációban. 1920-ban nagyobb összeggel Jugoszláviába küldtük az illegális munka megszervezésére; egy napig tartózkodott Pécsett, ahol is átadott egy Bozero nevű, közismertségnek örvendő lumpnak egy nagyobb összeget (20-30.000 jugoszláv koronát), és azonnal visszatért Bécsbe, ahol addig bujkált a párt elől egy panzióban, amíg „illőnek” nem találta előkerülni.
Azt a feladatot kapta a párttól, hogy küldjön egy repülőt Pécsre, s e célból egy nagyobb összeget kapott, amelyről is azzal számolt el, hogy a bécsújhelyi rendőrség letartóztatta, és elkobozta tőle a pénzt. Sajátságos módon az egész ügy csak néhány órát vett igénybe, és a lefoglalt pénzről nem adtak nyugtát, sőt, a későbbiekben a pénzt nem is követelte vissza a rendőrségtől. Katz Lipót elvtárs a következőket jelentette erről az emberről: „1920 júniusában és júliusában nem kaptam meg a kárpátaljai Pravda fenntartását és a pártalkalmazottak fizetését fedező összeget. Münnich, akinek a pénz lehozatala a feladata volt, azt állította, a vonaton elvették tőle. Ez az összeg 25.000 cseh koronára rúgott. A pénz lefoglalását nem igazolta nyugtával. Annak ellenére, hogy kárpátaljai megbízottként közvetlenül a párttól kapott fizetést, a prágai szovjet követtől 5000 cseh koronát kapott. Pór Ernő és egy rokona szerint az utazást követően, amikor is állítólag elvették tőle a pénzt a határon, Münnich Zsoldossal egyetemben Tátrafüreden múlatta az időt, és nagyvonalúan költekezett.
Ugyanerről a Münnichről Hamburger elvtárs a következőket mondta jegyzőkönyvbe: „Tavaly novemberben a párt leküldött Kárpátaljára, ahol találkoztam Münnichhel, aki a párt illegális kárpátaljai katonai szervezetének felépítésével volt megbízva. A KB utasítása alapján nekem kellett volna átvennem a Münnich-féle szervezet pénzügyeit és ellenőrzését. M. tiltakozott, az ügy tisztázását a KB határozatától tette függővé, és Bécsbe utazott. Amikor visszatért, a párt vele küldte el a 30.000 koronás havi ellátmányt, amiből csak 22.000-t adott át, azzal a megokolással, hogy a többi illegális kiadásait fedezi. A KB később megerősítette előttem, hogy a teljes összeget át kellett volna adnia nekem. Kárpátaljai tevékenysége abban merült ki, hogy egész nap a kávéházban ült, és züllött lumpokkal fecserészett; vidékre egyszer sem dugta az orrát. Amikor (5 hónapi „munka” után) eljött onnan, a nyomát sem lehetett föllelni semmiféle katonai szervezetnek. 1000 cseh koronára rúgó magántermészetű adósságait a párt pénztárával akarta ki fizettetni. Amikor az nem fizette ki ezt a pénzt, antiszemita kirohanásoktól hemzsegő és a párt belügyeit taglaló levélben fordult szociáldemokrata vezetőkhöz.”
Amikor a párt egy sor effajta illegális „baleset” után meg akart szabadulni Münnichtől, és Moszkvába küldte, ennek az alaknak a bosszúvágyból fakadó, rágalmazó információi elegendőnek bizonyultak Kun Béla számára ahhoz, hogy pártválságot robbantson ki, és nyilvánosan harcot hirdessen az ellen a KB ellen, melynek ő maga is a tagja volt.
A fegyelemsértések, csalások, korrupciós ügyek tömkelegéből a fentiek csak ízelítőt kívántak nyújtani.
[Függelék az „Ultimátum”-hoz]
Jegyzőkönyvkivonat[5]
Fölvétetett a Kommunisták Magyarországi Pártja bécsi helyi csoportja által a Vágó Béla elvtársnak Oroszországból küldött arany ügyének kivizsgálásával megbízott héttagú bizottság ülésén.
A vizsgálóbizottság május 3-án tartott ülésén Guth Antal, Láng Lajos, Lengyel Gyula, Király Albert, Papp Gyula, Szántó Zoltán Ulrich Kálmán vannak jelen. A bizottság elnökévé Lengyel Gyulát, jegyzőkönyvvezetővé Szántó Zoltánt választja. Az elnök a bizottság tudomására hozza, hogy a taggyűlés határozata szerint meg kell vizsgálniuk, hogy 1. korrupcióról van-e szó, 2. történt-e fegyelemsértés. A bizottság úgy dönt, először Vágó Bélát hallgatja ki. A bizottság május 3-i ülésén a bizottság tagjain és Vágó Bélán kívül jelen voltak Hirossik János és Landler Jenő is a Központi Bizottság részéről. Az elnök fölszólítja Vágó Béla elvtársat, hogy a Moszkvából érkezett, 2 ½ kg összsúlyú aranyérmékről mindent mondjon el, amiről tudomása van. Vágó elvtárs közli a bizottsággal, hogy abban az esetben, ha a taggyűlés számára kedvezőtlen döntést hoz, a III. Internacionálé Központi Bizottságához fog fellebbezni, mert nem hajlandó beletörődni, hogy egy piszkos ügy kapcsán kizárják őt abból a pártból, amelynek alapító tagja volt. Ezt követően a következőket mondja el:
Vágó: Oroszországba való elutazása előtt arról beszélgettem Kun Bélával, hogy sokan vannak a pártban súlyos anyagi helyzetben. A pártfizetés olyan alacsony, hogy abból nem lehet megélni. Kun megígérte, hogy segít ezeken az állapotokon. A pártban mindenki ismerte Rudas László anyagi helyzetét, és tudta, hogy anyagi gondoskodás híján képtelen dolgozni. Ezért arra törekedtünk, hogy kisebb szívességek révén támogassuk őt. Erről Kun tudott. Ennélfogva amikor a támogatandókról esett szó, elsősorban Rudasra gondoltunk mindig. Megengedettnek tartom, hogy azokat a pártvezetőket, akik közvetlenül forradalmi munkát végeznek, anyagilag jobban támogassuk addig a határig, amelyen belül még egy puritán életvitelt tartanak fenn. Ezért az aranyküldeményt is megengedett dolognak tartottam.
Az aranyküldemény egy Kun Bélával folytatott megbeszélés folyománya. Kaptam Kun Bélától egy levelet, melyben azt írta, hogy Kun Béláné, Rudnyánszky Endréné, Pogány Józsefné, Vágó Béla, Pór Ernő és Rudas László között való szétosztásra aranyérmeket küld. A pénz állítólag nem a III. Internacionálé pénze, hanem egy korábbi rekvirációból származik. Hirossik elvtárs közölte, csomag érkezett a Rosztához, és csak én vehetem át. A levelet Lukács elvtárstól kaptam meg. Azonnal megmutattam Rudas Lászlónak, és azt mondtam, az ügyet diszkréten kell kezelni, mert ha kiderül, félreértéseket és kellemetlenségeket okozhat. Rudas ezzel egyetértett. Másnap, szerdán, átvettem a küldeményt. Rudas megszemlélte, és azt mondta, leltárt kell fölvenni róla. A pontos leltárt másnap vettük föl. Csütörtökön délelőtt 10-től este 7-ig dolgoztunk rajta. Tárgyaltunk a pénzbeli érték megállapításának az ügyében is. Súly szerinti értékét ¼ millióra [?] becsültük, és a numizmatikai értéket is számítva sem becsültük egymilliónál többre, mert az érméket csak kéz alatt tudnánk értékesíteni. Megbeszéltük, hogy az aranyból másoknak is adunk. Csütörtök este, a leltár fölvétele után, Rudas azt mondta, a központi bizottság már tud dologról, mert Pogány írt a feleségének, és így Landler értesült a küldeményről. Adjuk át Központi Bizottságnak. Nem kell neki a pénz, mert piszkosnak, lopott pénznek tartja. Erre azt mondtam Rudasnak, hogy akkor nekem sem kell. Nem fordulok hivatalosan a Központi Bizottsághoz, mert nem akarom egy ilyen ügybe morális fórumként belerángatni. Beszéltem Landlerrel, aki megnyugtatott azzal, hogy nincs is olyan nagy összegről szó. Majd adunk másoknak is. Utóbb, a KB leköszönése után Landler azt mondta, előbb oldjuk meg a pártválságot, és csak aztán a többi ügyet.
Erre föl elmentem Hirossik elvtárshoz, és megkérdeztem a véleményét. Hirossik azt mondta, az egész ügyet fölöttébb furcsának és kellemetlennek találja. Azt ajánlotta, kérjem föl Kunt, egészítse ki a névjegyzéket, mert némelyek botrányt akarnak csinálni. Mire föl újból elmentem Landlerhez, és megkértem, beszéljen Hirossik és Lukács elvtársakkal. Nem mondtam senkinek, hogy a pénzt vissza fogom küldeni Moszkvába, csak Rudasnak, neki is csak azért, mert xxx.
Írtam hát Kunnak egy levelet, és kértem, tisztázza az ügyet, mert botrány támadhat belőle. Később jött is Kuntól egy levél, de erről egy szót sem írt.
Pollacsek elvtárstól megtudtam, hogy Kun úgy döntött, a pénzt adjam át a Központi Bizottságnak a magyar munkások támogatására. Megkérdeztem Pollacseket, tud-e erről már a KB. Pollacsek igenlően válaszolt. Mire közöltem Pollacsekkel, át fogom adni az aranyat a KB-nak.
Most azt hányják a szememre, hogy nem adtam oda rögtön a KB-nak az aranyat. Én leltár szerint akartam átadni nekik, ez azonban körülményes munka, és nem volt rá időm, mert Kun Béláné ügye lefoglalt. Felfoghatatlan a számomra a vád, az arany jó helyen volt. Belátom, át kellett volna adnom, a botrány kisebb lett volna. Kun Bélával szemben és magammal szemben is hibáztam [?], de nem vétettem az ügy ellen, mert semmi tisztességtelen dolgot nem csináltam. Mármost hadd térjek rá a fegyelemsértés vádjára. Ilyesmiről csak akkor beszélhetnénk, ha a KB fölszólított volna, erre azonban sem hivatalos, sem nemhivatalos formában nem került sor. Nem kaptam parancsot, nem is követhettem. Kun Béla tájékoztatása után a KB fölszólítására vártam.
Ezután Vágó megkérdezte a bizottságot, vizsgálni akarja-e az arany eredetét is. Az elnök kijelentette, a bizottság feladata az ügy teljes felderítése, és a származás kérdése ehhez hozzátartozik.
Vágó kifejti, hogy szerinte az korrupció, ha valaki saját anyagi érdekei kedvéért elárulja a proletariátus érdekeit. Mások anyagi helyzetén javítani nem korrupció. Kun Béla is csak támogatást kívánt nyújtani.
Az arany nem lopott kincs, hanem a moszkvai magyar csoport pénze. Erről az oroszok is tudtak. Ha felteszik, hogy Kun jogtalanul [?] jutott hozzá, akkor ezt a vádat bizonyítani kell. Mert emiatt az orosz rendkívüli bizottság előtt kell felelnie. Ha a vád igaz, akkor Kun Bélát ki kell végezni, ha nem, akkor azt kell kivégezni, aki alaptalanul vádat emelt. Rudnyánszky elvtárs is küldött a KB számára részvényeket, hogy Rudas Lászlónak támogatást nyújtsanak. Amiből tudható, hogy Moszkvában létezik egy alap, amelyből a magyar elvtársakat akarják támogatni.
Nagy könnyelműségnek tartom, hogy Rudas László ezt az ügyet taggyűlés elé vitte. Ez nem más, mint hajsza Kun Béla és Vágó Béla ellen. Az efféle dolgokkal hatni lehet a tömegek legalacsonyabb indulataira, de azt hiszem, a tömegek előtt ez semmivel nem tűnik jogosulatlanabbnak, mint az, hogy a KB más tagjai is kapnak támogatást a párttól.
xxx a III. Internacionálétól nagyobb összeget kapott brosúrájának orosz fordításáért. Némelyek szerint ennek egy részét le kellett volna adnia más elvtársak támogatására. Szerintem Rudas Lászlót a Kun Béla iránt érzett gyűlölet vezette, amikor föltárta az aranyügyet, és lelkiismeretlenül fölhasználta Kun ellen az emberek előtt.
Az ellenzék panaszának kivizsgálása nem tartozik a bizottság hatáskörébe. Őrültségnek tartom ellenzéket szervezni a kommunista pártban, mert ez csak akadályozza a munkát. Én sem szerveztem semmiféle ellenzéket. Szemben a KB felfogásával egy véleményen voltam Kunnal a pártszervezés kérdésében. Ezt a kérdést, miután a KB a pártválság ügyét nyilvánosság elé vitte, meg is beszéltem azokkal az aktív és szimpatizáló tagokkal, akik osztották a véleményemet. Hetente egyszer vagy kétszer jöttünk össze egy kávéházban. Ezeknek az összejöveteleknek az alkalmával azonban nem határoztuk meg az asztaltársaság célját, mert különféle és egymásnak ellentmondó elképzelések kerültek elő. Egyetértés alakult ki a tekintetben, mit akarunk. Kialakult az a fölfogás, hogy az aktív tagoknak a taggyűléseken azt az álláspontot kell képviselniük, amelyet Kun fejtett ki a cikkeiben. Azt terjesztették, hogy Vágónál egy csomó pénz van az ellenzék céljaira, sőt, azt is mesélték, hogy ezt közöltem is volna az ellenzék tagjaival, és egy új lap alapításáról is beszéltem volna előttük. A szálak két emberhez vezettek. Rudas Zoltán volt az egyik, aki állította, megbízható értesülései vannak arról, hogy az ellenzék Kun Bélától pénzt kapott. A másik Klemens Béla volt, aki azt mondta nekem, hivatalos helyről tudja, hogy Kun az ellenzék több tagját megvesztegette. Ez mutatja, milyen lelkiismeretlenek némelyek. Semmi ilyesmit nem csináltam. Ezek az emberek nagyon messze mentek a gyűlölködésben. Én senkit nem sértettem meg a méltóságában, legfeljebb opportunistának neveztem. Rudas súlyosan vétett a párt érdekei ellen. Hogyan dolgozhatnánk ezek után mi, Kun és Vágó, együtt vele? Kun segíteni akart rajta, ő pedig kígyóként belemart. Azzal vádolja Kunt, amivel az ellenforradalmárok, hogy aranyon vesz bolsevik vezetőket. A bizottságnak ezzel is foglalkoznia kellene.
(Több napi tárgyalások után:)
A bizottság megállapítja,
hogy Kun, Vágó magántermészetű kérésére 2 ½ kg aranyat küldött Vágónak egy levél kíséretében, melyben azt írta, hogy az arany nem a III. Internacionáléé, hanem egy korábbi rekvirációból származik. Az aranyat Vágónak Kun Béláné, Pogány Józsefné, Rudnyánszky Endréné, Rudas László, Vágó Béla és Pór Ernő között kellett volna kiosztani (Rudas, Vágó, Landler és Hirossik elvtársak egybehangzó kijelentése alapján);
hogy Rudas László, miután Vágó az ügyről értesítette, két napon belül hivatalosan értesítette a KB-t, azzal a megjegyzéssel, hogy véleménye szerint az aranyat át kell adni a KB-nak (Rudas, Landler és Lukács elvtársak egybehangzó kijelentése alapján);
hogy Rudas az aranyérmék leltárba vétele után Vágóval megvitatta az ügy magánjellegű elintézésének súlyos következményeit, és megígérte, hogy átadja az aranyat a KB-nak. Vágó ebbe belement. Ami a megbeszélés tartalmát illeti, Rudas és Vágó kijelentései egybehangzók. Hogy Vágó ebbe beleegyezett, azt Rudas kijelentése bizonyítja, valamint a Lukács és Landler által elmondottak, akik szerint Rudas ebben az értelemben tájékoztatta a KB-t. Amikor Rudas pár nappal később megkérdezte Vágót, végrehajtotta-e a határozatukat, Vágó kijelentette, meggondolta a dolgot, és vissza fogja küldeni az aranyat. Az a megfogalmazás, hogy meggondolta a dolgot, arra utal, hogy az első megbeszélésen osztotta Rudas véleményét;
hogy Vágó ragaszkodott ahhoz, hogy az ügyet magántermészetű ügyként intézze, és hogy arra akarta rábírni a KB két tagját, segédkezzenek a dolog magánjellegű elintézésében. A KB-tagok ebbe nem egyeztek bele, és figyelmeztették Vágót, hogy az egész ügy élét akkor lehet csak elvenni, ha az aranyat átadja a KB-nak, amelyik azt nagyobb számú rászoruló közt fogja elosztani. Hirossik azt a tanácsot adta neki, hogy amennyiben nem akarja átadni a KB-nak, küldje vissza Oroszországba, vagy kérjen egy bővebb listát Kuntól (Vágó, Hirossik és Landler egybehangzó kijelentései alapján);
hogy Vágó a KB-tagoknak az arany kiszolgáltatására vonatkozó fölszólításának nem tett eleget, hanem Kunhoz fordult utasításért. Kun Pollacseken és Lipschitzen keresztül azt üzente Vágónak, adja át az aranyat a KB-nak a Magyarországon szenvedő munkások között való szétosztásra. Vágó ennek Pollacsek többszöri felszólítása ellenére sem tett eleget (Vágó, Landler, Hirossik, Pollacsek egybehangzó kijelentése alapján);
hogy Vágó Kun üzenetét követően több ízben megbeszélést folytatott a KB tagjaival, de nem említette, hogy át kívánná adni az aranyat, hanem erre csak 16 nappal később kerített sort, Rudasnak a taggyűlés elé tárt leleplezéseit követően (Vágó, Landler egybehangzó kijelentései alapján);
hogy Rudas az ügyet a KB tiltása ellenére tárta közgyűlés elé.
II.
A bizottság a tényben, hogy a köz aranyát (rekviráció), az orosz proletariátus pénzét magánúton, magántermészetű szempontok szerint kívánták elosztani, korrupciót lát.
Azáltal hogy bár az ügy jellegét többször megvilágították előtte, és figyelmeztették rá, hogy a dolog magánúton nem rendezhető, az aranyat nem adta át minden hivatalos felszólítás nélkül a párt fórumának, Vágó fegyelemsértést követett el. Ezt azzal is súlyosbította, hogy miután a KB tagjai megmagyarázták neki, hogy a KB álláspontja szerint az aranyat át kell adnia, a KB álláspontját nem tartotta kötelezőnek magára nézve, és tovább súlyosbította fegyelemsértését, hogy amikor túl mindezeken Kun utasítása és Pollacsek xxx felszólítása utolérte, Vágó, anélkül hogy erre kielégítő magyarázatot tudott volna adni, még 16 napig várt azzal, hogy az arany átadását illető szándékát a KB előtt jelezze.
III.
A vizsgálóbizottság a következő javaslatot teszi a KMP bécsi helyi csoportjának:
1. A KMP és a III. Internacionálé jelenlegi helyzetében a forradalom elárulása, ha kommunisták, a proletariátus által elismert vezetők súlyosan vétenek a kommunista morál ellen, és ezzel következményterhes módon megrendítik a proletariátus hitét vezetőiben, és katasztrofálisan lejáratják a kommunista pártot a proletariátus előtt. A korrupció és a fegyelemsértés a legsúlyosabb büntetést kell, hogy maga után vonja, ezért a bizottság Vágó Béla pártból való kizárását javasolja.
2. Tekintettel arra, hogy az arany eredetét és Kun szerepét csak Moszkvában lehet tisztázni, a bizottság az ügynek ezt a részét további kivizsgálásra a III. Internacionálé Végrehajtó Bizottsága elé kívánja terjeszteni.
A bizottság tagjai egyhangú határozattal elfogadták a javaslatot, és megbízták Guth Antalt, hogy a beszámolót és a javaslatot terjessze taggyűlés elé.
Bécs, 1921. május 11.
Lengyel Gyula s. k., Szántó Zoltán s.k., Király Albert s. k., Papp Gyula s. k., Guth Antal s. k.
A bécsi helyi csoport e hó 12-én tartott taggyűlése elfogadta a vizsgálóbizottság döntését, és Vágó Bélát kizárta a KMP tagjainak sorából.
Bécs, 1921. május 13.
Springer Béla
[1] Az „Ultimátum” fotómásolatát a Politikatörténeti Intézet Archívuma őrzi (500. f. 1/16. őe. 52–55.) A KMP „bécsi helyi csoportjának” a Komintern Végrehajtó Bizottságához intézett memoranduma keltezése szerint még 1921. szeptember 30-án született, bár arról, hogy a Kominternhez fordulnak, a memorandum aláírói – ahogy Lukács is, bár a memorandumot sem ő, sem Landler és Hirossik nem írták, mint a KB tagjai nem is írhatták alá – csak 1921. október 30-án értesítették hivatalosan a KMP Központi Bizottságát egy levélben, amely utólag, vélhetőleg a Komintern magyar szekciójában történt archiválás során kapta az „Ultimátum a KB-hoz” címet. – A szerk.
[2] Számozási hiba az eredetiben. – A szerk.
[3] A KMP bécsi helyi csoportjának a KIVB-hez intézett memorandumát lásd a függelékben. – A szerk.
[4] A memorandum gépelt, német nyelvű szövegének másolatát a Politikatörténeti Intézet Archívuma őrzi (500. f. 1/16. őe. 56–80.). – Mesterházi Miklós fordítása. – A szerk.
[5] Politikatörténeti Intézet Archívuma, 500. f. 1/16. őe. 81–84. – A Jegyzőkönyvkivonat nem tartozik a bécsi helyi csoport memorandumának mellékletei közé, bár föltehetőleg valamilyen formában annak volt melléklete, minthogy a gépirat német nyelvű, vagyis nem belső használatra készült fordítás, illetve kivonat az eredeti jegyzőkönyvből. – Mesterházi Miklós fordítása. – A szerk.