Lukács György a Kommunista Balkánföderáció konferenciáján 1922 februárjában[1]
Február 24–28-án Bécsben konferenciát tartott a Kommunista Balkánföderácíó. A résztvevők: Bulgária Kommunista Párjának (tesznyákok) részéről a párt titkára, Kolarov[2] elvtárs és Dimitrov elvtárs, mindketten a központi bizottság tagjai; Jugoszlávia Kommunista Pártjától Klemencsics és Cviics elvtársak, mindketten a központi tanács tagjai, valamint Milkics elvtárs, a párt képviselője a Kommunista Internacionálé Végrehajtó Bizottságában.[3] A román párt késett a delegálással, csak a konferencia vége felé adott távirati úton mandátumot Marcu elvtársnak, aki ennek hiányában kezdetben nem vehetett részt aktívan a munkában, bár a legtöbb ülésen jelen volt. Gera elvtárs, képviselő, aki tagja Románia Kommunista Pártjának, közvetlenül részt vett a konferencia munkájában. Görögország Szocialista Munkáspártjától táviratilag az a hír érkezett, hogy technikai nehézségek következtében nem áll módjában részt venni a kongresszuson.
Vendégként voltak jelen Ausztria Kommunista Pártjának részéről Wertheim elvtárs, a Kommunisták Magyarországi Pártjától Lukács elvtárs; ezenkívül a Kommunista Internacionálé Végrehajtó Bizottságának képviseletében A. és D. elvtársak.
A konferenciát február 24-én nyitottak meg. Elnökökké Kolarov és Milkics elvtársakat választották. Kolarov elvtárs tájékoztatta a résztvevőket a konferencia céljairól és feladatairól. Beszélt a Szocialista Balkánföderáció keletkezéstörténetéről, arról, hogy az a háború előtt alakult, és a háború után a balkánkonferencia révén szilárdult meg. Az Executivénak a Kommunista Internacionálé 1. füzetében megjelent kiáltványával összhangban Kolarov elvtárs a Kommunista Balkánföderáció feladatait a következőkben jelölte meg: a föderációnak koordinálnia kell a Balkán proletár-kommunista pártjainak akcióit, hogy ellenállást tudjanak tanúsítani a balkáni népeket, azok nemzeti-területi ellentéteit saját érdekükben kihasználva, egymásnak ugrasztani igyekvő imperialista országok cselszövéseivel szemben. Ebben az összefüggésben a szónok utalt a szófiai Kommunista Balkánkonferencia 1920 január 15-én hozott, annak idején a Kommunista Internacionálé 10. füzetében megjelent határozatára. Mint Kolarov elvtárs megállapította, a Kommunista Balkánföderáció valójában nem jött még létre. Ez a konferencia feladata, amiről korábban tárgyalások folytak.
D. elvtárs kiegészítő magyarázatokat nyújtott a jelenlegi konferencia megszervezéséről. 1920 november végén A. elvtárs utasítására beutazta a Balkán országait a következő technikai feladatok megoldása érdekében: 1. kommunista kiadók megszervezése; 2. általános és pártjellegű információk gyűjtése; a Balkán országai és Bécs kapcsolatának megteremtése, hogy a Kommunista Internacionálé Executivéjának lehetősége nyíljon napra készen tájékozódni a Balkán helyzetéről.
A. elvtárs utal D. elvtárs kiegészítő magyarázatainak fontosságára, és egyebek között hozzáfűzi: a Kommunista Internacionálétól kapott mandátuma értelmében D. elvtársat információs anyagok gyűjtésével bízta meg. A cél az volt, hogy megszerezzék a szükséges információkat a Balkán helyzetéről, a pártok erejéről és egymáshoz fűződő viszonyukról. Nem állt szándékában Bécsben egyfajta „délnyugati irodát” berendezni. Annak idején annak bezártáig harcolt ez ellen az iroda ellen. A Kommunista Balkánföderáció azonban valami egészen más. Olyasmi, amit a szükség parancsol létrehozni, mert a gazdasági és politikai viszonyok minden Balkán-országban azonosak. A feladatunk, hogy cselekvőképessé tegyük a Balkánföderációt; egyelőre csak papíron létezik. Ha nem eléggé koordinált az egyes pártok munkája, ezen változtatni kell. Föl kell készülni a Balkánon az antant elleni harcra. Az antant-imperialisták megpróbálnak háborút szítani a Balkán népei között; a Kommunista Balkánföderációnak meg kell akadályoznia ezt. Ehhez azonban szükség van a Balkán minden kommunista pártjának szoros együttműködésére. A konferenciának ennélfogva az a feladata, hogy a Balkánföderációt életképes szervezetté formálja. Ha ez sikerül, a Föderáció a Kommunista Internacionálé szerve lesz, amelyben minden párt teljesen megőrzi autonómiáját.
Némi eszmecsere után a jelenlévők elhatározták, hogy ezt a tanácskozást csak egy, a közeljövőben valamelyik Balkán-országban rendezendő konferencia előkészítésének tekintik.
Február 24-én délután a delegáltak az egyes balkáni pártok egymás közötti kapcsolatának kérdéseivel foglalkoztak. A következő határozatokat hozták:
1. Minden párt kinevez egy tudósítót, aki havonta legalább egyszer tájékoztatja a többi ország pártsajtóját. A tudósítások egy másolatát a Kommunista Internacionálé Executivéjának rendelkezésére kell bocsájtani. A jelentések a tudósító anyanyelvén fogalmazhatók.
2. Minden párt kinevez egy elvtársat a balkáni országok összekötőjének.
3. Minden párt megküldi a többi Balkán-párt számára nyomtatásban megjelent kiadványainak egy példányát, valamint az általa kiadott irodalom listáját. Szükség esetén rendelkezésére bocsájtja irodalmát a többi Balkán-pártnak.
4. A határozatok március 1-jével lépnek életbe.
A február 25-i ülésen Kolarov elvtárs vázolta a Balkán helyzetét. Még egyszer rámutatott a Balkánföderáció nélkülözhetetlenségére, és javasolta, térjenek át szervezeti kérdésekre. A Kommunista Balkánföderáció állagát meg kell szilárdítani. Véleménye szerint egyelőre csak Bulgária, Jugoszlávia, a Románia és Görögország pártjai tartozhatnak a föderációhoz. Törekedni kell kommunista pártok alapítására Albániában és Konstantinápolyban. Konstantinápolyban e tekintetben már bizonyos előrelépés tapasztalható: egy, bár nem-politizáló, szakszervezet létrejötte a közeljövőben kétségtelenül el fog vezetni a kommunista párt megszervezéséhez, minthogy az előfeltételek itt adottak. Ami Ausztriát és Magyarországot illeti, véleménye szerint ezekkel az országokkal és kommunista pártjaikkal, különösen a magyar párttal, a legszorosabb kapcsolatot kell fenntartani; a Balkánföderációba való fölvételüket azonban célszerűtlennek tartja.
Kolarov elvtárs azt tanácsolja, a Föderáció megszervezésében abból a megfontolásból induljanak ki:
1. hogy a Balkán-országok egységes egészt képeznek, és mindegyiküket az előnyös fekvésű Égei-tenger kapcsolja külvilághoz;
2. hogy ezek az országok etnográfiailag összefüggenek, és a nemzeti problémákat, mint, a macedon- vagy a dobrudzsai stb. kérdés csak a Kommunista Balkánföderáció képes megoldani;
3. hogy ezek az országok csaknem azonos kultúrfokon állnak, és
4. hogy ezekben az országokban lehetetlen forradalmi akciókra vállalkozni minden erő koordinálása, a többi balkáni ország támogatása nélkül.
Ezután Klemencsics elvtárs kap szót. Hangsúlyozza, hogy a valóságos viszonyokat kell számításba venni, ha nem akarják, hogy a Föderáció puszta nyilatkozat maradjon, mint eddig. Javasolja, hogy először a Kommunista Balkánföderáció mibenlétét határozzák meg. Ellenzi, hogy a Föderáció alakjában a Kommunista Internacionálé újabb szervezete jöjjön létre a Balkánon. A Kommunista Balkánföderáció feladatait nem szabad ilyen széles keretek között megjelölni; e feladatoknak konkrétabbaknak kell lenniük. A Föderáció célja az egyes Balkán-országiak propagandájának a vezetése és tevékenységük általános irányítása.
Wertheim elvtárs Ausztria Kommunista Pártja nevében kijelenti, hogy a párt az ország sajátos helyzetéből fakadóan a Kommunista Internacionálé technikai irodáiban nem tevékenykedhet, függetlenül attól, hogy ezeket az irodákat Nyugat-Európa, a Balkán-országok vagy a volt Osztrák–Magyar Monarchia számára szervezik. Ausztria Kommunista Pártja az ilyen irodákban olyasvalamit lát, ami veszélyeztetheti az egyes pártok és a Kommunista Internacionálé közötti szoros kapcsolatot. E megfontolás nem engedi meg, hogy Ausztria Kommunista Pártja részt vegyen a Kommunista Balkánföderációban.
Lukács elvtárs a Kommunisták Magyarországi Pártja nevében üdvözli a Kommunista Balkánföderáció egybegyűlt szervezőit, akiknek a célokat és a dolog elkerülhetetlenségét illető nézeteivel teljes mértékben egyetért. A Kommunisták Magyarországi Pártja belátja, hogy a magyarországi proletariátusnak együtt kell működnie a Balkán országainak proletariátusával. Másrészt azonban Magyarország gazdasági, politikai és kulturális viszonyait tekintve kevésbé a Balkán-félsziget egészéhez kapcsolódik, mint inkább annak egyes országaihoz. Azonkívül Magyarország fekvése a magyar proletariátus számára inkább a csehszlovákiaival való együttműködést teszi szükségessé. A Kommunisták Magyarországi Pártja ennélfogva azon az nézeten van, hogy együttműködése a Kommunista Balkánföderációval csak egyes esetekre kell, hogy kiterjedjen, amikor ez szükségesnek mutatkozik. De a Föderációba való belépést a párt sem szükségesnek, sem kívánatosnak nem tartja. A Föderáció feladata, hogy kapcsolatba lépjen a Kommunisták Magyarországi Pártjával, hogy az együttműködés lehetőségeit feltárják és kihasználják. A Kommunisták Magyarországi Pártja a maga részéről mindent el fog követni, hogy ezt a kapcsolatot megteremtse.
Rövid vita után bizottságot választanak a Kommunista Balkánföderáció statútumának kidolgozására.
A Bizottság február 26-án és 27-én a statútumon dolgozott, és a tervezetet a plénum esti ülése elé terjesztette. A tervezetet egyhangúlag elfogadták.
A február 28-i ülésen a pártok beterjesztették jelentéseiket. Úgy határoztak, hogy Kolarov elvtárs egyezzen meg Belgrádban Jugoszlávia Kommunista Pártjának Központi Bizottságával a Kommunista Balkánföderáció kongresszusának időpontját és helyét illetően. Ezzel a tanácskozást bezárták.
[1] Die Kommunistische Internationale (Petrograd), Verlag der Kommunistischen Internationale, in Komission Verlagsbuchhandlung Carl Hoym Nachf. Louis Cahnbley, Hamburg 11., II. évf., 17. sz. (1922), 430–434. o. – Mesterházi Miklós fordítása. – A szerk.
[2] Vaszil Kolarov (1877–1950) jogász. 1905-től a tesznyák szocialisták Központi Bizottságának volt a tagja, 1913-tól 1923-ig képviselő. Részt vett a zimmerwaldi konferencián, 1919-től 1923-ig volt a bolgár KP titkára, 1920-tól a Balkánföderáció titkára. 1921-től tagja volt a Komintern VB-nek, 1922-től az elnökségnek, 1922 és 1924 között a Végrehajtó Bizottság főtitkára volt. 1923-ban illegálisan hazatért, a szeptemberi felkelés egyik vezetője volt. 1923 októberében megszervezte a bolgár KP külföldi irodáját, 1928–29-ben a Komintern Balkán-irodáját vezette, a Parasztinternacionálé vezetője volt. 1945–46-ban a bolgár nemzetgyűlés elnöke volt, 1946–47-ben ideiglenes köztársasági elnök, majd miniszterelnök-helyettes. Dimitrov halála után, 1949-től miniszterelnök volt. – A szerk.
[3] Filippovics elvtárs, Jugoszlávia Kommunista Pártja Végrehajtó bizottságának tagja, aki a konferenciára Bécsbe érkezett, súlyosan megbetegedett, és ezért nem tudott, részt venni a konferencia munkájában.