Vanczák és Andrejka^[1]

 

A Bethlennel kötött paktum amennyire nem köti Bethlent, annyira köti a szociáldemokrata pártot. Nem csoda. Hiszen a paktum csak írásba foglalta azt, ami Vanczákék politikájának igazi célja volt mindig, aminek kedvéért a fehérterror első idejében beállottak a munkásokat akasztó minisztériumba: rendpártot csinálni a szociáldemokrata pártból. Ezért árulják el még a polgári radikális, demokratikus mozgalmakat is. A szociáldemokrata párt még csak azért sem akar komolyan küzdeni, hogy a mai fehérterrort egy „nyugati” kapitalista értelemben vett „rend” váltsa ki. Vanczákék rendpártiak – még a fehérterror idején, még a fehérterror rendje számára is

De a pártvezetőség megegyezése nem szüntetheti meg az osztályharc tényét. Az ellenzékiesség, a forradalmi tudatosodás ellen tehát Vanczákék minden eszközzel felveszik a harcot. Csalással, félrevezetéssel, terrorral, demagógiával. De ha ez mind nem használ: igénybe veszik a rendőrség segítségét, szövetségre lépnek Andrejkával. Nem akarunk most arról beszélni, hogy Miákits úr mióta (nem is olyan nagyon titkos) munkatársa Andrejkának. Arról sem, hogy Peyer és Miákits a diktatúra „bűnöseinek” kikutatásában és kivégzésében hivatalos munkatársai voltak a fehérterror bosszuló szervezeteinek. Most csak ennek a politikának – ha ugyan ezt a koncentrált aljasságot lehet még politikának nevezni – legújabb fejleményeiről van szó. Megírtuk már, hogy Büchler úr,[2] ki a pártvezetőség és rendőrség jóvoltából feladhatta az emigráns életet és hazatérhetett, nyíltan kijelentette egy gyűlésen, hogy vigyázzanak az ellenzékiek, mert rövidesen a rendőrségen fogják találni magukat. A pártvezetőségnek és hűséges kopójának, Büchler úrnak már akadtak is gyakorlati követői:

Jeney párttitkár Szegeden, egészen Büchler módjára fenyegette meg az ellenzékieket, és amikor fenyegetésekkel nem sikerült terrorizálnia az ellenzéket, gondoskodott róla, hogy a rendőrség lefogjon néhány ellenzéki proletárt.

És itt nem egy ember eltévelyedéséről vagy „túlbuzgóságáról” van szó, hanem rendszerről. Igaz, hogy a Népszava, egyelőre legalább, nem meri nyíltan hirdetni a denunciálás szükségességét a forradalmi munkásmozgalommal. szemben. Sőt ellenkezőleg. Néha gúnyolódik a kormány „kommunista összeesküvés”-szenzációi felett. De ez a látszat ne tévesszen meg senkit. Hiszen mindenekelőtt ahhoz, hogy Miákits, Jeney és társai kellő eredménnyel szolgálhassák ki Andrejkát, kell hogy ez az együttmunkálkodás a munkásközvélemény előtt rejtve maradjon. Ezenkívül a Népszava csak azon panaszkodik, hogy ezek a „szenzációk” – nem szolgálják kellő módon az – Andrejkával közös – célt: a kommunista propaganda kiirtását. De hogy mennyire egy húron pendülnek itt a rendőrséggel, mennyire hiányzik belőlük a legelemibb proletárszolidaritás, még bebörtönzött és megkínzott munkástestvéreikkel szemben is, bizonyítja pl. az a tény is, hogy a nyomdászszervezet visszavonta az ügyvédet egy bebörtönzött szaktárstól, amikor az a kommunista eszmék hívének vallotta magát.

A szociáldemokrata pártot ily módon a viszonyok és saját útjának kényszerítő logikája oda vitték, hogy a forradalmi munkásság és a terrorisztikus államhatalom küzdelmében a rendőrség segédcsapataként szerepeljen. Így járt a szociáldemokrata párt Németországban, ahol ma már ő szállítja a rendőrségnek a legfontosabb anyagot a forradalmi munkásság ellen. Ezt teszi a lengyel szociáldemokrata párt (PPS), melynek tagjai tömegesen szerepelnek a lengyel titkosrendőrség szervezeteiben. Ez nem véletlen, és nem véletlen, hogy a magyar szociáldemokrata pártnak ma már nemcsak egyes rendőrspicli vezető emberei vannak, mint régebben Miákits volt, hanem a párt egész hivatalos apparátusa átalakult spicliszervezetté. Nem véletlen, mert az osztályharc élesedésével, a munkásság forradalmasodásával együtt jár az, hogy választania kell. Éspedig nemcsak aközött kell választania, hogy a tőke és a munka gazdasági harcában kit támogasson a szociáldemokrata párt. (Már régen a tőke mellett döntött.) Hanem választania kell aközött is, hogy amikor a fehérterror államhatalma minden erejével elnyomni igyekszik a munkásság minden megmozdulását, amikor minden proletárcselekedet szembetalálja magát a fehérterror rendőrségével és csendőrségével, amikor Andrejka és spiclihada éjjel-nappal szimatolnak minden egyes forradalmi érzelmű munkás után – kinek a pártjára áll akkor a szociáldemokrata párt: Andrejka vagy az üldözött vadként hajszolt forradalmi proletárok mellé? A párt Andrejkát választotta. És kellett is választania, mert aki Á-t mond, annak B-t is kell mondani. Aki a sztrájkban a tőkés mellé áll, annak végül a rendőrség szolgálatába kell állnia. A forradalmi munkásság és vezető pártja, a KMP számára ez a tény nem lehet meglepetés. De mi következik most már ebből a helyzetből az illegálisan dolgozó kommunisták számára? A veszedelem növekedése semmi esetre sem jelentheti, hogy munkájukat csökkenteni kellene. Ellenkezőleg. Minél mélyrehatóbb, minél szélesebb tömegekbe hatoló lesz a kommunisták propagandája, annál kevesebbet érhetnek el denunciálásaikkal Andrejka önkéntes és fizetett munkatársai. Amíg csak elszórt egyes kommunisták hirdetik az igét, addig az ő elfogatásuk – egy időre – a propaganda végét is jelenti. Ha sikerül gyökeret vernie a tömegekben, nem lehet többé rendőri ügyet csinálni a kommunista propagandából.

De magával a denunciálással szemben sem helyes taktika a meghátrálás. Tévedés volna azt hinni, hogy egy Büchler- vagy Jeney-féle rendőrspicli talán megkímél bennünket, ha hallgatunk aljas tetteiről. Ellenkezőleg. Ezzel módot nyújtunk neki a fel nem világosított munkások előtt tovább is „szocialistának” szerepelni. És rendőrspicli szerepét csak addig töltheti be, amíg a munkások szocialistának nézik. Le kell tehát leplezni őket. A munkásság elé kell tárni denunciálásaikat. (Hogy ez hogyan történik, azt esetenként az adott körülmények határozzák meg.)

Mert hogy[3] a szociáldemokrata párt spiclioffenzívájára nem lehet meghátrálás a felelet, nem jelenti és nem jelentheti azt, hogy a kommunistáknak az illegalitásból csak egy lépéssel is ki szabadna lépniök. Ellenkezőleg. Az a tény, hogy Andrejka a munkások személyi viszonyaival stb. jól ismerős munkatársakat kap a szociáldemokrata párt vezér- és alvezérkarában, arra kell, hogy tanítson minket: tökéletesítsük illegális technikánkat. Nehezítsük meg a szociáldemokrata rendőrspiclik dolgát. Csak akkor és ott álljunk elő nyíltan vagy akár csak félig nyíltan is, ahol ez a párt taktikájának megfelel, ahol ezt a taktikai helyzet megköveteli. De igyekezzünk ügyes illegális technikával elérni, hogy csak akkor és ott tudjanak a létezésünkről, ahol és amikor mi akarjuk, hogy szélesebb munkásrétegek mint kommunistákat ismerjenek bennünket. Amikor tehát elkerülhetetlen, hogy Andrejka szociáldemokrata munkatársai is ne tudjanak rólunk. De akadályozzuk meg azt, hogy szelességünk, ügyetlenségünk, fecsegésünk stb. nyomra vezesse Büchlert és hasonszőrű társait.

Hogy ezt a kettős célt – a propaganda- és szervezőmunka kiszélesítését és az illegális technika fejlesztését – egyszerre elérjük, le kell számolnunk saját sorainkban minden illegális romantikával, minden összeesküvősdi-játékkal. Andrejka és szociáldemokrata szövetségesei egyre-másra hoznak leleplezéseket kommunista összeesküvésekről, romantikus tervekről, tanácskormány kikiáltásáról, puccsról stb. A burzsoázia szenzációéhes rétegeinek ez jóleső olvasmány lehet. Vanczákéknak – bár még ők is sokallják néha ezt a leleplező tevékenységet – megfelelhet így állítani be a kommunistákat a munkásság előtt. De nekünk tisztában kell lennünk magunkkal. Tudnunk kell, hogy mi azért vagyunk a burzsoázia gyűlölt, halálos ellenségei, mert egyedül mi képviseljük minden helyzetben komolyan a proletariátus valódi érdekeit. Ma a munkásosztály közvetlen életszükségleteiért vívja kétségbeesett harcát a kapitalizmus ellen. Politikailag megszilárduló burzsoá államban vívja ezt a harcot – párttól és szakszervezeteitől cserbenhagyva. Itt kell ma a kommunista pártnak a proletariátus élén haladnia. Amint a proletariátus élén fog haladni, fegyverrel a kézben, ha a magyar vagy a világpolitikai helyzet ismét lehetővé teszi a fegyveres osztályharcot. Ma, amikor a proletariátus széles rétegei még legfeljebb érzésben forradalmasodtak, amikor a burzsoázia államhatalma (ideiglenesen) a megszilárdulás felé halad, a fegyveres összeesküvés propagandája éretlen, a burzsoázia számára veszélytelen romantika. Fegyverek és fegyveres harcra való elszántság kellenek ma is. De aktuálisak csak akkor lesznek, ha a gazdasági válság előrehaladása megbontja a burzsoázia sorait; ha e válság és a kommunista párt munkája a forradalom felé tudatosította a munkásság tömegét. Nagyon megérti minden kommunista éppen a legelszántabb elvtársak forradalmi türelmetlenségét. De ezek viszont ne felejtsék el, hogy pl. minap a cipészmunkások egy estéjén rendőrspiclik osztogattak fegyveres felkelésre való felhívásokat. Mert a rendőrség (és vele a szociáldemokrata párt) azon dolgozik, hogy a kommunistákat elszigetelt cselekvésekbe ugrassa bele, hogy ártalmatlanná tegye őket, mielőtt a tömegeket sikerült volna megnyerniök. Ez ellen csak minden illegális romantika félrevetése használhat. Ma a tömegeket kell meghódítanunk. Napi küzdelmeikben kell őket barátainkká tenni. Bátorság, higgadtság és – helyesen alkalmazott – illegalitás vezet ide. És ha helyesen járunk el, akkor Vanczák és Andrejka szövetsége mind a kettőnek romlására fog vezetni.

 

[1] Röpiratok, Wien 1922. április 1. (3. sz.), 5–6. o. – A szerk.

[2] Büchler József (1886–1958) szociáldemokrata politikus, nyomdász. 1900-tól a szociáldemokrata párt tagja; 1904-ben Salgótarjánban megszervezte az első magántisztviselő-sztrájkot, a városból való kitoloncoltatása után, Budapestre kerülve a Betegsegélyző Pénztár alkalmazottja lett. Az 1918-as októberi forradalom idején a szociáldemokrata párt és a Budapesti Munkástanács titkára, 1919-ben az MSzDP Központi Intéző Bizottságának a tagja. A forradalom után emigrált, 1922-től, hazatértétől a szociáldemokrata párt, 1925-től a fővárosi törvényhatósági bizottság titkára volt. A német megszállás után deportálták. A háború után, a két munkáspárt egyesülésekor kizárják a pártból, 1950-ben koholt vádak alapján életfogytiglani börtönbüntetésre ítélik, csak 1956 tavaszán kerül szabadlábra. Halála után rehabilitálta a Legfelső Bíróság. – A szerk.

[3] A Röpiratokban hibásan: Mert abból, hogy… – A szerk.